És a büszke apa:

Van ám, aki ilyen helyen él! :)

Húsz napja szinte megállás nélkül hullik a csapadék. Néha ömlik, máskor csak szitál, de el nem áll. Már egy hete is szivacsosra volt ázva a talaj, gumicsizma nélkül kilépni sem lehet a házból. A pince és minden, ami abban van térdig érő vízben áll. A talajvíz elárasztotta a 2.5 méter mélyre telepített vízgyűjtő tartály aknáját is, hogy búvárkodni lehetne benne.

Az állatok nyomorúságos körülmények között tengődnek. A szőrük, tolluk már rég átázott, vizesen próbálják átvészelni a 2-3 fokos időt. A pár napos bárányok számára ez életveszélyes, de nem tudok mit tenni értük: nem csak a karámok áztak el és minden létező bebúvó, de szó szerint patakokban hömpölyög a víz mindenütt a mezőkön, utakon, bárhol. Döbbenetes érzés bokáig süppedni a vízben, amikor az ember azt hiszi, hogy füvön lépked, és hallani a zubogók csobogását minden irányból. Meggyőződésem, hogy ilyet még nem éltek az itteniek sem, soha. Mert nem is volt ilyen. Nem lehetett.

Fontos kiemelnem, hogy ez itt hegyvidék. Nincs egy vízszintes terület, minden lejtős. A víz elvileg elfolyik a felszínről, és nem okoz komoly problémát. Normál, megszokott mennyiségű csapadék esetén nem okoz. Azonban évről évre egyre kevésbé normális időket élünk. A hegyoldalon leáramló víz mindent elborít, mozgása közben is 10 cm magasan lepi el az egész tájat, és elönt mindent! Viszi magával a talajt, a humuszt, az életet! Pusztítás az, ami történik. A fák már gyenge széltől is kifordulnak a sárból. Minden, ami talajszinten élne, odavész. 

A fényképek nem adják vissza a valós látványt. Itt azért valamennyire érzékelhető, hogy mekkora lejtésről, és mennyire tocsogóssá szétázott talajról van szó:

Ez itt a pince:

A 2000 literes földtartálynak ásott 3 méter mély lyuk:

A bálákat és gépeket, szerszámokat "szárazon" tartó épület, amelybe a körbeárkolások ellenére oldalról-alulról betör a hömpölygő áradat:

Érzékeltetésnek ennyi talán elég is. Azért néhány gondolatot hozzá fűzök még.

A hatóságok előszeretettel hangoztatják a köznyugalom fenntartása érdekében, hogy az éves csapadékmennyiség alig marad el a sokévi átlagtól. Az már ritkábban hangzik el, hogy az éves csapadékmennyiség 80%-a az év első és utolsó ötödében hull le, 3-4 megrázó mennyiségű csapadékhullám formájában. Ez a vízmennyiség nem hasznosul, csak károkat okoz mindenben: élő és élettelen környezetben, infrastruktúrában, talajban, talajéletben...

Aki pedig görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy mindez nem rendkívüli, csak kisebb kilengés az időjárásban, és régen is voltak szélsőséges esetek, annak innen üzenem: súlyosan téved, félrevezeti önmagát és másokat is! Ez ténykérdés, mert az európai országokban 1900 óta vezetett időjárási feljegyzések (valójában ez és ennyi a meteorológia: statisztikai feljegyzés) soha nem mutattak ilyen forró nyarakat, ilyen hosszú hősokkos időszakokat, ekkora kiterjedésű és intenzitású légköri aszályt. Ahogyan a tél totális hiányára sem volt példa korábban a mérsékelt égövben. Sem tájfunokra, szub-trópusi viharokra, évente többször lesújtó 120-200 km/órás széllökésekre nem volt példa korábban Európában. Ahogy arra sem, hogy déli, dél-nyugati légtömegek áramolnak a Kárpát--medencébe, mostanra folyamatosan. Megszűnt az uralkodó észak-nyugati széljárás, és stabilizálódott az afrikai forró levegőt a Földközi-tengeren keresztül fújva és nedvességgel feltöltve ideszállító dél-nyugati áramlás. Emiatt ömlik ránk az eső az év első és utolsó dekádjában, és emiatt van égető szárazság tavasztól őszig.

A tél mint évszak már a múlté, helyét átvette a sár-évszak. (Nem az én találmányom a kifejezés: mud season.) Nagyjából két-három évig mediterrán jellegű volt a korábban mérsékelt égövi időjárásunk, de 2022-ben már szubtrópusivá vált. És ezzel együtt megérkeztek a monszunesők, és a vad viharok is. Hamarosan jönnek a trópusi kártevők is. A változás zajlik, egyre gyorsul, és mindent elsöpör, ami korábban jellemezte ezt a vidéket.

Miért lenne fontos, hogy a fentieket tényként elfogadjuk és ne áltassuk magunkat olyan tündérmesékkel, hogy mindennek nincs jelentősége és a dolgok hamarosan visszatérnek a normális kerékvágásba? Két roppant fontos okból. Amíg a fentieket vitatjuk, addig nem következhet be két, a jövő szempontjából meghatározó lépés:

1. Annak elfogadása, hogy az éghajlat a légkörrel együtt megváltozott, és ez a változás még folyamatban van. Ha úgy tetszik: egyre rosszabb lesz a helyzet.
2. Alkalmazkodás, kreatív megoldások felkutatása az adaptárció érdekében csak akkor lehetséges, ha elfogadjuk ezek megkerülhetetlen szükségességét.

A helyzeten nem változtat annak firtatása, hogy miért változik körülöttünk a környezet., Mindazonáltal nekem kétségem sincs afelől, hogy tudatos emberi tevékenység okozza mindezt. Mi emberek mindent elpusztítunk magunk körül, és ebben annyira hatékonyak vagyunk, hogy már mi magunk sem úszhatjuk meg a hanyatlást.

A városokban élők számára még nem érzékelhető a saját bőrükön, hogy mennyire beszűkültek a lehetőségeink a normális életre. Pontosabban: mostanra ellehetetlenültünk. De ez a fel nem ismerés vagy az alaptalan optimizmus nem azt jelenti, hogy a városlakók megússzák a dolgot. Ellenkezőleg. Mivel ott minden nagyjából rendben lévőnek látszik, és ki-ki élheti még a megszokott életvitelét, éppen a városlakók azok, akik elveszítették az esélyüket arra, hogy időben felkapják a fejüket, és tegyenek valamit magukért. Tegyenek azért, hogy egy megváltozó világban legyen esélyük megmaradni. Nem a megszokott egzisztenciájuk szintjén. Az már menthetetlen. Ennél nagyobb már a tét. És nem, a szelektív hulladékgyűjtés, meg az elektromos autózás nem ment meg minket.

Régóta várt bárányok születtek meg az elmúlt napokban. Aggódtunk, hogy a legkeményebb téli időben fognak megérkezni, szilveszter környékén - de történetesen +8 °C volt akkoriban. Napról napra erősödnek azóta is. Szerencséjük van. Meg nekünk is.

Ő született meg először, karácsonyra, egykeként:

Utána érkeztek az újévi ikerbárányok:

Most január van, és ma sok eső hullott. De a tavalyi tél aszályos volt, majd a rá következő nyár elhozta a valaha volt (emlékezetem szerint) legszárazabb és leghosszabban csapadékmentes időszakot. Hónapokra kiszáradtak a hagyományosan állandónak tekintett patakok, elapadtak a források, még a Duna vízszintje is veszélyesen lecsökkent. Nem sok híja volt, hogy a Dunakanyarban kiszáradjon. El is rendelték sorra a települések a lakossági vízhasználati korlátozásokat, hogy ha fűöntözésre nem is jut, inni még lehessen.

Normál esetben a víz az ártér kezdetéig, a fák vonaláig ér.

A helyzetre reagálva - bár itt amúgy sincs vezetékes víz - ideje volt beruháznom saját vízkészlet biztosítására. Ez egyrészt nagyobb tárolókapacitást jelent, több IBC tartály képében. Másrészről, ha hónapokon át nem esik az eső, de a Duna még adhat vizet, akkor azt valamivel ide is lehessen hordani. Vizet nagy mennyiségben szállítani nem triviális feladat. Ehhez szivattyú és tartály kell, így ezeket is beszereztem, jobb félni, mint megijedni alapon.

Ma 2023 január 5-e van, és ezidáig még nem volt tél. Ami egyfelől roppant kényelmes, mert kevesebb tűzifa fogy, nem kell annyit fázni, és főleg nem kell az állatok befagyott itatóiba hordanom a melegített vizet.

Másfelől viszont nincs ez így rendjén. Nem ez a természet rendje, és meg lesz ennek az enyheségnek a böjtje - aszályos nyárra számítok, annak minden következményével.

Mivel pedig erről a télről ezidáig nem készülhettek havas képek, ezért legyen itt hangulatkeltésként a tavaly januári képgyűjteményből néhány! ;-)

Hajlamosak vagyunk máris elfelejteni, hogy télen hidegnek és hónak kell lennie. Ismerősöm erre azt mondta, hogy "- Régen is voltak havatlan telek!". De nem, nem voltak. Ez a legújabb kor "vívmánya".

Összehasonlításként egy friss, tegnapi kép a tájról:

A nyulakról még nem volt kép, pedig vannak sokan, és szaporodnak is, mint ... a nyulak! A képen látható kis társaságnak húsznál több kisnyula van éppen.

(A képen valójában Bélánék láthatók, egy kivételével, aki maga Béla.)

Ha egy szóban kellene összefoglalnom, hogy miről szól az élet itt a szabadban, a társasház unalmas kényelmén túl, akkor azt mondanám: küzdelemről.

Küzdelem a szó jó, boldogító, építő értelmében. Az ittlét legfőbb jellemzője, hogy az ember kihívások elé állítja magát, és utána tanulással, ésszel, vagy épp erővel felnő a feladathoz és tovább lendíti magát rajta.

Ez az, ami ennek az életmódnak a savát-borsát adja, ez az, amiért annyira szórakoztató és inspiráló.

Lássuk példaként az alábbi spontán helyzetet:

Ez egy szállítmány tűzifa, ami egy vihar döntötte száraz fa újrahasznosításából származik. A gond az, hogy a havazás utáni olvadéktól felázott földön az utánfutó belecsúszott az árokba. Önerőből onnan kijönni nem tud a járgány. Úgyhogy lehet gondolkodni, hogyan fejezhető be a munka. (Megoldottam. :)

Az átköltöztetett házból ilyen kilátás nyílik.

Fapallós teraszra lépünk majd ki, és nézegetjük a patakvölgyet és a hegyeket. A teraszon túl a vetés lesz, és az állatok.

Ez pedig a belátás. Merthogy állatok most is vannak.