Húsz napja szinte megállás nélkül hullik a csapadék. Néha ömlik, máskor csak szitál, de el nem áll. Már egy hete is szivacsosra volt ázva a talaj, gumicsizma nélkül kilépni sem lehet a házból. A pince és minden, ami abban van térdig érő vízben áll. A talajvíz elárasztotta a 2.5 méter mélyre telepített vízgyűjtő tartály aknáját is, hogy búvárkodni lehetne benne.

Az állatok nyomorúságos körülmények között tengődnek. A szőrük, tolluk már rég átázott, vizesen próbálják átvészelni a 2-3 fokos időt. A pár napos bárányok számára ez életveszélyes, de nem tudok mit tenni értük: nem csak a karámok áztak el és minden létező bebúvó, de szó szerint patakokban hömpölyög a víz mindenütt a mezőkön, utakon, bárhol. Döbbenetes érzés bokáig süppedni a vízben, amikor az ember azt hiszi, hogy füvön lépked, és hallani a zubogók csobogását minden irányból. Meggyőződésem, hogy ilyet még nem éltek az itteniek sem, soha. Mert nem is volt ilyen. Nem lehetett.

Fontos kiemelnem, hogy ez itt hegyvidék. Nincs egy vízszintes terület, minden lejtős. A víz elvileg elfolyik a felszínről, és nem okoz komoly problémát. Normál, megszokott mennyiségű csapadék esetén nem okoz. Azonban évről évre egyre kevésbé normális időket élünk. A hegyoldalon leáramló víz mindent elborít, mozgása közben is 10 cm magasan lepi el az egész tájat, és elönt mindent! Viszi magával a talajt, a humuszt, az életet! Pusztítás az, ami történik. A fák már gyenge széltől is kifordulnak a sárból. Minden, ami talajszinten élne, odavész. 

A fényképek nem adják vissza a valós látványt. Itt azért valamennyire érzékelhető, hogy mekkora lejtésről, és mennyire tocsogóssá szétázott talajról van szó:

Ez itt a pince:

A 2000 literes földtartálynak ásott 3 méter mély lyuk:

A bálákat és gépeket, szerszámokat "szárazon" tartó épület, amelybe a körbeárkolások ellenére oldalról-alulról betör a hömpölygő áradat:

Érzékeltetésnek ennyi talán elég is. Azért néhány gondolatot hozzá fűzök még.

A hatóságok előszeretettel hangoztatják a köznyugalom fenntartása érdekében, hogy az éves csapadékmennyiség alig marad el a sokévi átlagtól. Az már ritkábban hangzik el, hogy az éves csapadékmennyiség 80%-a az év első és utolsó ötödében hull le, 3-4 megrázó mennyiségű csapadékhullám formájában. Ez a vízmennyiség nem hasznosul, csak károkat okoz mindenben: élő és élettelen környezetben, infrastruktúrában, talajban, talajéletben...

Aki pedig görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy mindez nem rendkívüli, csak kisebb kilengés az időjárásban, és régen is voltak szélsőséges esetek, annak innen üzenem: súlyosan téved, félrevezeti önmagát és másokat is! Ez ténykérdés, mert az európai országokban 1900 óta vezetett időjárási feljegyzések (valójában ez és ennyi a meteorológia: statisztikai feljegyzés) soha nem mutattak ilyen forró nyarakat, ilyen hosszú hősokkos időszakokat, ekkora kiterjedésű és intenzitású légköri aszályt. Ahogyan a tél totális hiányára sem volt példa korábban a mérsékelt égövben. Sem tájfunokra, szub-trópusi viharokra, évente többször lesújtó 120-200 km/órás széllökésekre nem volt példa korábban Európában. Ahogy arra sem, hogy déli, dél-nyugati légtömegek áramolnak a Kárpát--medencébe, mostanra folyamatosan. Megszűnt az uralkodó észak-nyugati széljárás, és stabilizálódott az afrikai forró levegőt a Földközi-tengeren keresztül fújva és nedvességgel feltöltve ideszállító dél-nyugati áramlás. Emiatt ömlik ránk az eső az év első és utolsó dekádjában, és emiatt van égető szárazság tavasztól őszig.

A tél mint évszak már a múlté, helyét átvette a sár-évszak. (Nem az én találmányom a kifejezés: mud season.) Nagyjából két-három évig mediterrán jellegű volt a korábban mérsékelt égövi időjárásunk, de 2022-ben már szubtrópusivá vált. És ezzel együtt megérkeztek a monszunesők, és a vad viharok is. Hamarosan jönnek a trópusi kártevők is. A változás zajlik, egyre gyorsul, és mindent elsöpör, ami korábban jellemezte ezt a vidéket.

Miért lenne fontos, hogy a fentieket tényként elfogadjuk és ne áltassuk magunkat olyan tündérmesékkel, hogy mindennek nincs jelentősége és a dolgok hamarosan visszatérnek a normális kerékvágásba? Két roppant fontos okból. Amíg a fentieket vitatjuk, addig nem következhet be két, a jövő szempontjából meghatározó lépés:

1. Annak elfogadása, hogy az éghajlat a légkörrel együtt megváltozott, és ez a változás még folyamatban van. Ha úgy tetszik: egyre rosszabb lesz a helyzet.
2. Alkalmazkodás, kreatív megoldások felkutatása az adaptárció érdekében csak akkor lehetséges, ha elfogadjuk ezek megkerülhetetlen szükségességét.

A helyzeten nem változtat annak firtatása, hogy miért változik körülöttünk a környezet., Mindazonáltal nekem kétségem sincs afelől, hogy tudatos emberi tevékenység okozza mindezt. Mi emberek mindent elpusztítunk magunk körül, és ebben annyira hatékonyak vagyunk, hogy már mi magunk sem úszhatjuk meg a hanyatlást.

A városokban élők számára még nem érzékelhető a saját bőrükön, hogy mennyire beszűkültek a lehetőségeink a normális életre. Pontosabban: mostanra ellehetetlenültünk. De ez a fel nem ismerés vagy az alaptalan optimizmus nem azt jelenti, hogy a városlakók megússzák a dolgot. Ellenkezőleg. Mivel ott minden nagyjából rendben lévőnek látszik, és ki-ki élheti még a megszokott életvitelét, éppen a városlakók azok, akik elveszítették az esélyüket arra, hogy időben felkapják a fejüket, és tegyenek valamit magukért. Tegyenek azért, hogy egy megváltozó világban legyen esélyük megmaradni. Nem a megszokott egzisztenciájuk szintjén. Az már menthetetlen. Ennél nagyobb már a tét. És nem, a szelektív hulladékgyűjtés, meg az elektromos autózás nem ment meg minket.