Aki méhészkedik, az tudja, hogy kedvezőtlen időjárás esetén a méheket ugyanúgy takarmányozni kell, mint bármely egyéb háziasított állatot. A háziméhek abban is különböznek pl. az erdei vadméhektől, hogy jobb mézelők, ugyanakkor egészségük fenntartásához és gyarapodásukhoz az ember gondoskodására van szükség.

A gondozás részeként az ember közreműködik a méheket károsító paraziták (mindenek előtt az atkák) féken tartásában. Sok állat fosztogatja a kaptárakat, mert a fiasítás, a nektár, a virágpor és a viasz szinte minden állatnak vonzó táplálék, magáról a mézről nem is beszélve. Emlős rágcsálók (egerek, sünök, cickányok), madarak (pl. a gyurgyalag), darazsak, hangyák, molylepkék mind a kaptár környékén lesik a lehetőséget, és bizony újra és újra próbálkoznak. Idegen méhcsaládok is viszonylag gyakran próbálkoznak rablással. Az ember vigyázó felügyelete, aktív közreműködése nélkül a háziméhek családjai nem sokáig maradnának életképesek. Bizonyítja ezt az is, hogy a kirajzott méhek nem tudnak a természetben elszaporodni, "gazdátlan" háziméhek nem sokáig maradnak meg a természetben.

A fentieken túl még egy területen aktív a méhész: a méhek etetésében. De miért kell etetni a méheket? És miért cukor alapú élelemmel? Befolyásolja ez a méz minőségét?

Etetni akkor kell a méheket, amikor a saját készleteik kimerültek, vagy erősen fogytán vannak. Azt világosan látni érdemes, hogy az ember - a fenti segítő tevékenységei ellenére is - alapvetően egy parazita a méhek szempontjából. Ugyanis az ember lerabolja a méhek készleteit, a mézet. Azt a mézet, amit a méhek saját maguk számára képeznek. Ez a méz szolgál mind a népességszám növelésére, mind a nehéz idők átvészelésére, a kaptár népének táplálására.

Éppen ezért a méhész okosan teszi, ha mértékkel pergeti ki a kaptárakból a mézet, és mindig hagy annyit, hogy a méhcsaládnak ne kelljen nélkülöznie. Ez azt is jelenti, hogy bizony adódhat olyan időjárás, évszak vagy akár egész szezon is, amikor a méheknek nincs "feleslege", nincs mit elvenni tőlük. Aki mégis elvesz, az nagy valószínűséggel lassú vegetálásra és végülis kimúlásra ítéli a méheit. Az elvehető méz mennyiségének megítélése a méhész egyik legkritikusabb döntése. Nehéz felmérni, hogy milyen időjárás várható a szezon még hátralévő részében, vagy hogy milyen lesz a tél, mennyire lesz hűvös és csapadékos az azt követő tavasz. Ezektől, és a család létszámától függ, hogy mekkora mennyiségű mézre lesz szüksége a méheknek.

A hideg, nyirkos időben a méhek folyamatos szárnymozgatással hőt termelnek, hogy fűtsék a kaptárat. Kirepülni, gyűjteni nem tudnak, ha esős, vagy szeles, vagy hideg az idő, viszont fűteniük kell a kaptárat. Különösen akkor, amikor a tél végeztével az anya már petézik, és a fiasítást megfelelő hőfokon kell tartani. Ilyenkor a ki sem repülő méhek rengeteg energiát használnak fel, amit táplálkozással vissza kell nyerniük.

Ez a táplálék pedig lényegében kétféle lehet: méz, vagy cukor.

A mézkészlettel két probléma lehet: vagy fogytán van, vagy nem is volt. Utóbbi tavasszal szokott előfordulni (vagy amikor szezon közben a méhész túl sok mézet pergetett ki, és az utána kedvezőtlenre forduló időjárásban a méhek álla felkopik). Esetemben azért van mézhiány, mert most vásároltam a méhcsaládokat, és a méhész csak a szükséges mennyiségű "extrát" adva hozzá, 1-1.5 mézes lépet adott velük. Ezt a mennyiséget egyetlen esős hét alatt elfogyasztják a méhek saját maguk és a fiasítás táplálására. De itt 40 napja esik az eső.

Marad tehát a takarmányozás. Ez pedig cukoralapú. A cukor a méhek számára alaptáplálék: életben maradnak általa. Ennyi, nem több, de ez bizony nagy dolog. Olyan, mintha nekünk csokin kellene tengődnünk napokig, hetekig. Életben maradunk vele, de jól nem élünk.

Cukros táplálás nélkül viszont a méhek tömegesen éheznének, majd elpusztulnának. A folyamatosan, százával kikelő bogarak mind táplálékot igényelnek, amit a már repülő társaik hordanak be a kaptárba, a felesleget pedig elraktározzák. De amíg nincs hordás, addig nem csak felesleg sincs, hanem hamarosan táplálék sem. A méhésznek etetnie kell a méheit, amíg azok nem tudnak ismét gyűjteni. Szinte minden az időjárás szeszélyein múlik.

Végül essen szó a mézhamisításról is. Lévén azt is cukorral követik el. Amikor a mézet cukoroldattal keverik, higítják, az mézhamisítás. (Általánosságban onnan ismerhető fel az ilyen méz, hogy nem kristályosodik ki hosszabb tárolás folyamán sem.) Az is hamis méz, amikor a méheket szándékosan és kizárólag cukoroldattal etetik, és a méhek ebből kénytelenek készíteni a mézet. A kínai mézek nagy része ilyen: méz is, meg nem is.
Kevésbé ismert, de hamis méz az is, amikor a méhek által viasszal befedetlen cellákból pergeti ki a méhész a friss nektárt. Ez jelentősen növeli a méz víztartalmát, és a nektár híján van az érési folyamatnak, tehát valójában még nem méz.

A fentiek alapján a takarmányozási céllal, rövid ideig adagolt cukorszirup, vagy cukoralapú lepény nem tekinthető mézhamisításnak. A célja is más, és a hatása is. A célja a méhek éhezésének elkerülése, és hatása a méz mennyiségére és minőségére elhanyagolható, hiszen a méhek nem mézkészítésre használják fel.

Ami engem illet, én nem vagyok méztermelő. Nem vagyok érdekelt a minél több méz kisajtolásában és értékesítésében. Annyit akarok elvenni, amennyi jut úgy, hogy a méhek is jól járjanak, és az én munkám és befektetésem se legyen értelmetlen. Egy méhcsalád ára ma kaptárral 50-150 ezer Ft, a felszerelés további egy-két százezertől lehetséges. Emellett legalább néhány naponta hosszabb-rövidebb időt muszáj a méhesben tölteni, esetemben ez 1-3 óra alkalmanként. Ez tehát az, amit az ember befektet azért, hogy méze legyen. A hozadéka pedig a méz, a propolisz, a viasz, amiket többféle módon fel lehet használni. Akinek gusztusa van rá, az a méhpempőt is gyűjtheti és fogyaszthatja.

Van még egy hozadéka a méhészkedésnek. A nyugalom. A méhek zümmögése, a természet közvetlensége, a méhtársadalom működése közelről szemlélve hihetetlen nyugalmat szül az emberben. Kapkodni, idegeskedni amúgy sem ajánlatos a nyitott kaptár mellett. Az ember hamar megtanulja lelassítani magát, a mozdulatait. Elcsendesíteni a gondolatait, aggodalmait, és csak élvezni azt, ami történik. És nem épp erre van szükségünk?

De igen. Erre van szükségünk! :)

Idén tavasszal újraéled a méhes!

Ezen a tavaszon három méhcsaládot vásároltam, kaptárral együtt. Kettő volt tavalyról, egyet készítettem a tél folyamán, így már 6 kaptárnyi kapacitásom van.

A méhest jó naponta látogatni, mindig akad tennivaló ott is. A mögöttünk álló 40 napos esőzés után őserdő a környék, gyakorta kell megtisztítani a lágyszárúaktól a kaptárak környezetét. Hetente egy-két alkalommal a kaptár összes keretén lévő lépet végig kell nézni, ellenőrizni a fiasítást, megelőzni a méhek kirajzását. Gondoskodni kell arról, hogy elég lép legyen a kolónia fejlődéséhez és a mézkészítéshez egyaránt. A méhek rövidke életében néhány nap hosszú idő, ezért nem lehet halogatni a gondozásukat - egy-két nap alatt sokat változhat a kaptár belseje.

A méhek esős, szeles és hűvös időben nem tudják végezni a dolgukat, bent rekednek a kaptárban. Ilyenkor a korábban felhalmozott virágpor- és mézkészletet fogyasztják. Hiszen valójában ezért gyűjtik, nem az ember számára. Egy kaptárban sok tízezer méh is él kora nyárra, és ennyi éhes száj bizony napok alatt felfalja a készleteket, ha a méhész nincs résen. Ilyen napokon tömény cukoroldattal, méhek számára gyúrt lepénnyel kell etetni a családokat.

Nem probléma ez, ha néhány esős napról van szó, amelyek között a méhek ki tudnak repülni, és van mit begyűjteniük. De az idei hideg és esős tavasz nagy kihívás elé állítja a kis rovarokat: az állandó esőben a növények virágzata elázott, tönkre ment, virágport, nektárt alig adott, és idén már nem is fog. A méhek pedig heteken át csak heti egy-két napon tudtak kirepülni, sokszor pedig egyszer sem.

A későn beköszöntő, de annál tovább maradó tél amúgy is megtizedelte az állományokat, nem egy méhész veszítette el a családok 80%-át áprilisra. Ez tehát nehezített terep számomra is. Kezdő méhészként igyekszem nagyon odafigyelni, hogy rajtam ne múljon a méhes sikere.

Tavaly már sikerült két családot létrehoznunk számomra a méhész ismerősömmel, de ősszel odavesztek mind. Méz nélkül azért nem maradtunk tavaly. Idén jobb eredményre számítok, hiszen gyakorlás teszi a mestert. Meg persze szerencse. :)

Elérkezett a fejés ideje!

Ahogy a mondás tartja: a kecske a szegényember tehene. Meglehet, hogy így van, de én tehénre nem vágyom. Ha tej kell, a kecske az, ami jobban megfelel a családi mértékű fogyasztáshoz.

Korábban nem ismertem a kecsketejet, de kijelenthetem: telt, édeskés ízével finomabb, mint a (bolti) tehéntej. Lehet inni magában, rögtön fejés után, forralva, aludtejként, joghurtként, kefírként, sajtként. Amióta van kecskénk - pár napja :) - csak a túrót nem kóstoltuk meg.

Íme, az első saját készítésű bio-sajtunk:

Ez kb. 10 dekás, és a legelső fejés eredménye. Lágy, krémes, remek kis sajt lett!

Nagy dolog ez kérem! Saját tej, sajt, túró, méz és tojás, alkalmanként tyúkhús! Önellátás kicsiben.

A tejért azonban meg kell dolgozni. Naponta - de minden nap! - kétszer fejni kell. Először a korábbi gazdától tanult módszerrel próbálkoztuk. Ennek lényege, hogy az ember a kecskét a lábai közé veszi, majd lehajolva próbálja egyszerre fejni és az edényt tartani, miközben nem is látja mit csinál, a kecske meg a maga útját járja. Ez egy rendkívül megterhelő helyzet ember és kecske számára egyaránt, nem is nagyon sikerült így érdemi mennyiségű és tiszta tejhez jutnunk.

Ezért született ez a kecskefejő állás:

Ez kérem új szintre helyezi a fejés élményét! Kényelmesen, ülve, oldalról lehet végezni a munkát, amíg a jószág békésen abrakol. Relaxáció az egész! :)

A tejelő kecske tartása bizony már komoly lefoglaltságot jelent a napi kétszeri fejéssel. Minden nap itt kell lenni és csinálni kell. Esőben is. Így leírva talán nem tűnik jó ötletnek - de benne lenni mégis remek és megnyugtató érzés! Az állatokból nyugalom árad. Szeretnek élni, és ez átragad mindenkire, aki velük időzik.

Elérkezett nálunk (ismét) a kecskék ideje! Ő itt a tejelő anyakecskénk két gidájával:

A gidák négy hónaposak, de mert bakok, nem maradhatnak tovább az anyjuk mellett. Így el lettek cserélve két gödölyére:

Ők még csak 6 hetesek. A tejről már le lettek választva, legeltek, amikor megkaptuk őket. Kecsketaxival jöttek új helyükre:

Még csak két napot töltöttek el nálunk, de már nem félnek. Látják, hogyan viselkedünk a többi állattal, és ez szemlátomást megnyugtatta őket. Jó helyen vannak. :)

Egy hónap telt el a két kisbárány születése óta, és négy hét alatt szinte fel is nőttek. Ez aztán a rövid gyerekkor!

Idén március végéig kellett várni egy kis jóidős kirándulásra, de a hétvégén ez is összejött. :)

Zebegény fölött, a Dunakanyar egyik legmeredekebb sziklafaláról készült a kép:

Nem állítom, hogy utánfutó nélkül nem lehet élni, sőt. Egészen idáig sikerült megoldanom. Azonban tény, hogy sokkal, de sokkal könnyebb vele a szinte hetente felmerülő ide-oda cuccolás.

Mivel pedig hosszú távon tervezem megtartani a tavaly vásárolt utánfutót, így egy kis felújításon esett át. Íme:

Elég csinos lett, de igazából nem az esztétikum miatt festettem át, hanem mert a korrózió már elkezdte rágni. Még csak felületi rozsda volt, de ha ilyenkor nem lép az ember, akkor pár év alatt elenyészik az egész.

Összességében nem olcsó móka birtokolni még egy ilyen kisméretű utánfutót sem. Megéri?

Esete válogatja. Ez az utánfutó többe került nekem használtan is, mint a Wartburg. Jelenleg bő negyedmilliós mínuszban vagyok vele: a vételár, a tulajdonba vételi költségek, a felújítására költött pénz, adó, biztosítás van a mérleg egyik serpenyőjében - a használatával megspórolható fuvardíjak és az azonnali mobilitás lehetősége a másikban. Fél év alatt kb. 50 ezer forintnyi fuvardíjat spóroltam meg vele, így nekem 3-4 év alatt lenullázódik ez a befektetés, és ha tovább használom, onnantól "hasznot termel". (Vagy ha eladom, akkor bevételt.)

Ráadásul ezen a vidéken gyakori a szívesség-viszontszívesség esete, és akinek utánfutója van, az mindig számolhat vele, hogy megkérik, ugyan nem szállítana-e ezt-azt szívességből. Ami aztán nem marad viszonzatlan. Így van pénzben nem kifejezhető haszna is a holminak.

A legnagyobb közvetlen előny számomra az, hogy ezentúl nem a városi kocsit használom teherszállításra. Azt ui. már eléggé megviselte, és nehezen eltűntethető nyomokat hagyott az utastérben a sok cuccolás.
A faoszlopoktól a vízvezetéken át a virágföldig mindent vitt már. Itt éppen kályhaépítéshez kaolinport:

Vízvezetékcsöveket:

Takarmányt:

Mégiscsak jobb, ha bizonyos dolgokat autókímélő módon tud vinni az ember. Itt pl. kőzúzalékot.

Vagy cserépkályhát.

Vagy ha úgy adódik, egy komplett tyúkólat.

Vagy faanyagot, OSB lapot. Mikor mit.

A fenntartási költségek pedig viszonylag alacsonyak. Adó, biztosítás kb. 11 ezer forint évente, plusz a műszakiztatás díját éves szintre visszaosztva összesen évente úgy 15 eFt-ba kerül a birtoklás, jelenleg. Persze lehetnek szervizköltségek is. Ez pl. egy fékezett utánfutó, így karbantartandók a fékek, fékbetétek, a működtető mechanika, meg persze időnként gumiabroncsot sem árt cserélni - ezek azonban 10 évben egyszer felmerülő költségek.

Ezért akinek évente több, mint 15 ezer forintnyi fuvart megspórol az utánfutó, és van hol tartania, annak megérheti venni egyet. Már ha van vonóhorga az autón. Mert új vonóhorgot felszerelni egy autóra drága (150 eFt körül), és újra is kell műszakiztatni miatta a kocsit.

Közeleg a vetés ideje, így felmerül a kérdés, hogy kötött talajba egyáltalán mit érdemes vetni?

Az agyagos talaj nem igazán termőföld. Ezért művelés nélkül gyakorlatilag semmi sem terem meg benne azon kívül, ami az ilyen talajú réteket természetes körülmények között borítja: durva szálú fűfélék és néhány fa, cserje: tövises csipkebogyó bokrok, vadkörte, ördögszekér (ami egy torma-féle). És a fű között tipikusan moha, ami azt jelzi, hogy egyéb növény gyökérzete nem képes behatolni a talajba.

Mégis lehet növényt termeszteni az ilyen földön! Először is fel kell törni, amikor nedvességtartalma arra épp alkalmassá teszi, majd rögösíteni, minél morzsalékosabbá. Ezután már megerednek és idővel teremnek is a bogyós növények - szamóca, málna, kökény, csipkerózsa -, és a káposztafélék.
Nagyobb területen nem gazdaságos, de igen célszerú a talaj feltörése előtti szerves trágya kiszórása, akár szalmával, homokkal, tőzeggel keverve. Rendszeres talajlazítással és szervesanyag-bevitellel a legélettelenebb kolloidos-agyagos talaj is művelhetővé tehető.

Feltörés nélkül kár is próbálkozni, főleg az olyan lágyszárúakkal, mint a fű, a gyep. Semmi sem marad meg belőle, még ha a mag meg is ered. Tapasztalatból tudom. Tökfélék szintén nem teremnek ilyen földben.

Nem valók a kötött földbe a gumós és gyökérzöldségek, burgonya, répa sem. Megterem benne, ahogy napos helyen a paprika, paradicsom is, de a talaj kötöttsége és rossz vízgazdálkodása miatt nagyjából fele termést hoznak, és az sem lesz az igazi.

Lehet még szántóföldi növényekkel próbálkozni: napraforgó, kukorica, kalászosok vethetők a földbe, és meg is teremnek, de alacsonyabb lesz a növény, és a termésmennyiség is nagyjából a fele lehet, mint egy jó minőségű talajon.

Megnézve a kultúrnövények talajigényét, valójában nem találni olyat, ami kifejezetten a kötött, agyagos talajt kedvelné. Éppen ezért akinek ilyen földje van, egyszerre két irányba érdemes elindulnia:

• Nagyobb területre a feltört, művelt talajba kukoricát, napraforgót, kalászost, vagy kaszálni való takarmánynövényt vet. Ilyenkor a talaj évről évre javul, nő a növényzet sűrűsége, a talajélet kialakul és fokozódik. Ilyen módon nagyjából 5 év során kialakul a területen egy sekély, gyenge-közepes minőségű termőréteg. Ez még mindig nem egy humuszos talaj, de már termő föld!
• Háztáji növénytermesztésre ágyásokat lehet kialakítani, amiket vagy jó minőségű hozatott földdel, vagy 1-2 év alatt istálótrágyával kevert szalmával, esetleg mélymulcsos technikával magunk alakítunk ki. Ilyenkor tehát nem az agyagos talajt használjuk növénytermesztésre, hanem az arra helyezett vagy azon kialakított termőréteget.

Magam is ezt a két irányt követem idén.

Vannak persze egzotikus módszerek is, mind az aqua- vagy hidropónia, vagy a vertikális kertészkedés. Ezeket én egyelőre nem próbálom ki, mivel az első kettőhöz sok vízre lenne szükség, és az nekem nem áll rendelkezésemre, ahogy az aquapóniához szükséges halak vízhőmérsékletét sem tudnám a megfelelő keretek között tartani. A vertikális kertészkedés pedig inkább konyhakerti és fűszernövények termesztésére való, amiket hagyományos módon is meg lehet termelni a számomra szükséges mennyiségben.

Fák szintén ültethetők kötött talajba, sőt akár magról is hajtathatók, hiszen a természet is ezt teszi, és működik. Gyümölcsfák esetében a jobb minőségű termés érdekében oltani szokás, de ez külön téma, odáig még nem jutottam. A fákra is az igaz, mint a többi említett növényre: megélnek az agyagos talajban, de lassan fejlődnek.

Összefoglalva: kötött talajon is lehet eredményes növénytermesztést folytatni, de lényegesen több munka, több idő árán, és a terméseredmény mindig el fog maradni egy jó minőségű, mondjuk ártéri, humuszos föld termésétől.
Ezért aki földvásárlás előtt áll, ezt mindenképp vegye figyelembe. Aki pedig - hozzám hasonlóan - már bevásárolt a kötött földből, az serénykedjen, munkálkodjon, ássa, lazítsa, gyarapítsa a földet! :D

Megfigyeltem, hogy a legtöbb vlog és blog szerzője csak akkor publikál, amikor jól mennek a dolgok, szép eredmények születnek, és van mivel dicsekedni.

Hát, ez nincs mindig így... A fagyos februárt hideg és erősen szeles március követte, és ez nem csak megviselt engem is és az állatokat is, de közben elfogyott a tűzifa, szétfagyott a már beüzemelt házi vízmű, és a zord időjárás miatt szinte minden projekt csak várakozik. Igaz, februárban kicseréltem az autó kipufogórendszerét, de nem jókedvemben, hanem muszájból. Február végén a jeget sár váltotta fel, ami az állandó szél hatására csontkeményre száradt. Hatodik hete nincs semennyi csapadék, így nem indult meg a természet, a füvek sem hajtottak még ki, pedig már március vége van.

Kifogytam a szálastakarmányból, és abrakkal etetem a birkákat, ami bizony drága mulatság. Úgy gondoltam, hogy sebaj, a rügyek kipattanása már itt van a küszöbön, addig meg megengedhetem magamnak, hogy úr legyek és abrakoljak naponta kétszer. De nem. Három hete hiába várom a természet kizöldülését, se elég meleg, se elég napsütés, se elég csapadék nincs hozzá.

Az idejekorán (de jól időzítve!) elvégzett talajművelés után a föld azóta is meddő, semmi sem hajtott ki a már elvetett magokból. Nem ébred a természet.

Volt viszont két hétig tartó viharos szél, ami az egyébként nagy gondossággal és szakszerűen felállított fóliasátrat nem csak lerombolta, de szerkezetében is megrongálta. Így a benne eredt palántanövényekből sem lett semmi. A hideg és a szél miatt azóta is így néz ki a rom:

Néhány rúd hosszában széthasadt, a fólia itt-ott kiszakadt, és az összes leszorítót elfújta a szél, talán 2-3 kivételével. Azok nélkül pedig össze sem lehet rakni.

A végére hagytam a leginkább elszomorító hírt. A tojásgyári tyúkjaim, amiket tavaly "mentettem", minden gond nélkül átvészelték a telet itt a hegyen, mégpedig fűtetlen ólban. Épp betöltötték nálam az egy éves szülinapjukat, amikor - a már viszonylag enyhe időben - elpusztult egy, majd néhány nap múlva még egy.

Persze mindjárt utána olvastam, hogy mi lehet az elhullás oka. Nem kellett sokat keresgélnem, a jelenség ismert.

Ezek a madarak ún. tojóhibridek. Pontos típusuk: Bábolna Tetra SL hibrid. Mivel ipari tojástermelésre vannak "nemesítve", ezért takaros kis prospektusuk is van, mint bármely gazdasági célú eszköznek: https://www.babolnatetra.com/termekek/tetra-sl-ll/

A tyúkokat valamivel több, mint egy éves korukban leselejtezik, mert elméleti teljesítményük (a napi egy tojás) csökkenni kezd, így a továbbiakban nem éri meg a rájuk fordított költséget.

Azok, akik háztájiba ilyen tyúkokat megvásárolnak, jellemzően ősz végéig tartják meg őket a tojásért, majd október végén levágják, hasonló okból: nem éri meg átteleltetni őket, mert a hidegben sokat esznek, de keveset tojnak.

Nálam azonban átteleltek. Így már elmúltak két évesek. Megfigyeltem, hogy egyre nagyobb és nagyobb tojásokat tojnak. Először azt hittem, hogy a tojások mérete függ az időjárástól, vagy hogy milyen összetételben és mennyit kapnak enni, de végül arra jutottam, hogy nem függ - egyszerűen ahogy korosodnak, egyre nagyobbakat tojnak.

És itt a probléma: az ember által tojástermelésre szelektált állatok idővel nagyobb tojásokat "gyártanak", amint amekkorát egyáltalán képesek kitojni anélkül, hogy sérülnének. Röviden: szétreped a tyúk a hatalmas tojás kitolása során. Gyakorlatilag kínhalált hal.

A képeken látszik a "gyilkos tojás", ami a tyúk pusztulását okozta. A mellette lévő tojások mind közepes vagy nagy méretűek.

Egyébként ez egy teljesen ép, normális tojás volt, a méretétől eltekintve.

Amit találtam a dologgal kapcsolatban, az sem sok reménykedésre adott okot: az idő előrehaladtával a jelenség egyre több egyedet érint, és egyetlen "gyógymódja" van: idejekorán levágni az állatot. Még mielőtt szétreped egy túl nagy tojástól.

Hát, ide vezetett ezeknek a tyúkoknak a szelektív tenyésztése. Olyan fajtát sikerült összehoznia az embernek, ami nyomorult körülmények között letojik 500-600 tojást, aztán leselejtezendő, mert esélye sincs épségben élni.

Amúgy a húscsirkék, a broiler-ek még ennyit sem élnek: jellemzően 6-7 hetes korban levágják őket.

Van egyetlen háztáji típusú tyúkom, kiscsirke korától nevelem. Az olyan 3.5 kg-os lehet, a hibridek 1.5 kg-os termetével szemben, ritkábban tojik és mindig normál, M-es méretben. Vélhetően az a tyúk nem kezd el az idő múlásával a saját kimúlását okozó óriástojásokat tojni. Ezért számomra erre van előre: a háztáji fajtákból (kendermagos, kopasznyakú, erdélyi) fogom bővíteni az állományt, és a tojásgyári csirkék mentésével felhagyok.

 Persze történtek jó dolgok is az elmúlt időszakban. :)

A kisbárányok már 4 hetesek, és semmi bajuk. Ami nagy megkönnyebbülés, mert az első 3 hét kritikus. Addig nagy a veszélye, hogy pl. róka elragadja őket. Hamarosan - az egyhónapos szülinapjukon - teszek fel róluk képet.

Íme a két tavalyi, használtan vásárolt, és az idei, általam készített vadonat új kaptár.

Egy fiók még hiányzik a képen, azt majd utólag készítem el hozzá. Arra majd csak június körül lesz szükség, szerencsés esetben, mézes lépekhez.

A méhek hamarosan, heteken belül érkeznek. Ezt a szezont már egyedül kell végig csinálnom. Tavaly volt szerencsém egy méhész mellett tanulgatni és gyakorolni ezt a szakmát, de ő tavasszal elköltözik, és így magam kell boldoguljak. Sebaj, eleve így terveztem, a közös munka csak extra lehetőség volt. :)

Akit érdekelnek a részletek, azoknak mesélem el, hogy bár ez is rakodókaptár, mint a mellette láthatók, de tartalmaz néhány egyedi fejlesztést:

• 9 vagy 10 helyett 12 keret fér el egy fiókban.
• A méhcsalád fészkeként szolgáló fiók nagyboconádi méretű, míg a mézelő keretek 1/2 NB méretűek. Ezzel, és az opcionálisan rákerülő második mézelőfiókkal az a cél, hogy nagy, erős család tudjon fejlődni (van elegendő hely a fészekben), és jól tudjanak mézelni (a fészek virágporos-mézes-fias keretei fölött 2x12 keret áll rendelkezésükre). Így kisebb a valószínűsége a rajzásnak, ami bár természetes viselkedésük a méheknek (így szaporodik a kolónia), de a méhésznek nagy veszteség.
• Bár én nem tervezem a vándorméhészkedést, azért levédtem a fiókok éleit az utánfutós szállítás viszontagságai ellen. Továbbá könnyebb egymásra pakolni a kaptár szintjeit, mert ezek a peremek lekerekített alsó élekkel készültek, így a helyükre pozícionálják a fiókot a másik tetején. Egy 12 keretes fiók, tele mézzel már igencsak nehéz tud lenni, nem könnyű a másik tetején az illeszkedést megtalálni.
• Legalulra került egy fehér színű, kihúzható bútorlap. Atkairtáskor erre hullanak az atkák, és ezek számából megítélhető mind a fertőzöttség mértéke, mind az irtás hatékonysága. Az atkák a méhészkedés legfőbb kártevői. A másik legfőbb veszélyt a haszonnövényeken alkalmazott rovarirtók (polgári nevén: növényvédő szerek) jelentik.

Ami a költségeket illeti, nem volt olcsóbb a saját kaptár építése, mint egy kész vásárlása. Éppenséggel némileg drágább is lett. Ennek oka, hogy sok apróság sokba kerül, és rengeteg mindent kell felkészletezni, hogy össze lehessen rakni az első kaptárat. Igaz viszont, hogy a további kaptárak ára már szinte csak a faanyag árából áll majd.
Ráadásul az ember kreatívkodhat is. A méhészkedés olyan tevékenység, amiben mindig új ötletek merülnek fel az új tapasztalatok nyomán, és az ember mindig ki akar próbálni új dolgokat. Ezekre pedig a saját készítés ad szabad teret.

Hm... Egy éve érkeztek a tojóim, és már el is felejtettem, hogy milyen leharcolt állapotban vettem át őket.

De most újra alkalmam volt megtapasztalni ezt. Vessünk egy pillantást erre a horrortyúkra:

Elsőre nem látszik rajta, de ez egy élő, és tulajdonképpen egészségesnek mondható madár.

Hogy akkor miért van ilyen állapotban? Annak következményeként, ahogy a tojásgyárban tartják őket, majd amilyen körülmények között ide kiszállították.
A tojásgyárban a ketreceket annyira túlzsúfolják, hogy a tyúkoknak megfordulni is alig van helyük. Talaj nincs a lábuk alatt, rácson járnak, ott is pihennek. A rács duplán hasznos az ember számára, mert könnyebb takarítani, mint bármilyen almot, és a tojás is szépen átgurul rajta, egyenesen a gyűjtóvájúba, ahonnan csak össze kell szedni tömegével. Aludni nem nagyon szoktak ezek a jószágok, mivel majdnem egész nap erős mesterséges megvilágításban vannak, hogy folyamatosan nappalt érzékelve tojjanak, kifulladásig. Ételt nem láttak (magvakat, füveket, szénát, férget, csigát), ipari melléktermékekből gyártott, kizárólag porszerű granulátumon élnek. Merthogy az "teljesértékű". Nem láttak az eget, nem éreztek szelet, nem tudják milyen az éjszaka, és még sosem volt alkalmuk kapirgálni.

Amikor pedig a tojástermelésük egyéves koruk körül csökkenni kezd, és már nem tudnak 25 óránként megtermelni egy tojást, akkor leselejtezik őket. Bedobozolják egy kb. 90 cm hosszú, 25 cm magas felülről is zárt műanyag ládába - egyszerre 15 állatot -, felpakolják vagy ezer társukkal egy zárt kisteherautóra, és elkezdik kiszállítani olyan vevőknek, mint én.
A ládában egymásnak nyomódba fekszenek, a zárt furgonban fuldokolnak, és kínjukban tépik egymást, ahol érik. Mire megérkeznek, ilyen állapotban vannak.

Nem lelkifurdalás keltés céljából mondom, de minden alkalommal, amikor a boltban ketreces tartásból származó tojást vásárolunk, akkor ezt a rendszert támogatjuk a választásunkkal. És ne legyenek illúzióink, a mélyalmosnak nevezett ipari tojástermelésben sem sokkal jobbak az állatok életkörülményei.

De most már jó kezekben lesznek nálam. Május végére kitollasodnak, és egészséges tojásokat tojó, stresszmentes állatok lesznek.

Eddig erre így nem gondoltam, de ilyen állatok gondozásba vétele, mint amit az kutyamenhelyeken csinálnak. Csak ezek a mentett jószágok éppenséggel tyúkok.

Máris eltelt egy hét a bárányok születése óta.

Jól vannak, már kóstólgatják az abrakot is az anyatej mellett. Az éjszakák továbbra is fagyosak itt, de nappal jól érzik magukat, ugrándoznak, és növekednek. :)

Eltelt egy év, amióta életem első tyúkjai megérkeztek. Most pedig eljött az idő az állomány bővítésére. Februárban újabb 20 tyúk lett rendelve a "tojásgyárból". Ennek megfelelően az általam épített első ólat a telken szétszereltem, és áthoztam a hektárra, a másik mellé.

Ilyen a lapraszerelt ól:

Ilyen szállítás közben:

És ilyen az új helyén, a készülő kifutóval kiegészítve:

Jobbra a másik ól, ami alacsonyabb de hosszabb, ferdetetős, és sokkal kevésbé tetszetős.
Azonban a tyúkok számára élhetőség, számomra takaríthatóság szempontjából kedvezőbb az a konstrukció. És nem mellesleg harmad annyiba került a kivitelezése.

Ilyenek a kétnapos újszülöttek. Sokat pihennek, és sokat játszanak. Reggelente a fagyban sokat fáznak.