Az elmúlt két hétben két kisbárány született nálunk, és ma délben további kettő.

Angol nyelven ugyan, de találtam egy tényleg jó összefoglalót arról, hogy ha valaki feladná mondjuk a mérnöki munkáját azért, hogy kisgazdálkodó legyen - ilyen is van, bizony! :) - akkor mire készüljön fel, miket gondoljon át.

Érkezett hozzánk egy kutya is. Van itt már mindenféle állat, eddig kutya még nem volt.

Menhelyről hoztuk el, vagy száz sorstársa közül választva ki. Olyan állatra van szükségünk, amelyik kb. mindent tud:

• nem ugat ok nélkül,
• nem ugrál fel, nem nyalogat, nem nyáladzik,
• nem fél az itt lévő állatoktól, de nem is támadja meg őket,
• őrzi a területét, de nem tesz kárt a "betolakodókban", inkább csak jelez,
• nem öli le a tyúkjaimat,
• nem kölyök már, de nem is vén csont,
• ne legyen izgága, de lehessen vele túrázni is adott esetben, legyen benne kitartás hozzá, ne csak heverészni tudjon.

Látható, hogy ennek a kívánságlistának nem könnyű megfelelni.

Nos, egy hét után úgy néz ki, Timonnak sikerül.

A menhely jellemzése ez volt: "szálkás szőrű közepes termetű kan. Határozott természete van. Jó kiállású. Tökéletes házőrző. A bezárt helyeket nem szereti. Jól közlekedik pórázon. Okos szófogadó."

Így is van. Eredetileg így nézett ki, hoboként:

Egy kis fazonigazítás után, már új helyén:

Nagyon jó kutya, a fenti igények mindegyikét teljesíti alapból, és tud néhány extrát is. Pl. hálás, amiért nem a kétméteres, betonpadlójú ketrecben kell már élnie. Szófogadó, amennyire egy kutya az lehet. (A lovaknál pl. sokkal szófogadóbb.) Ragaszkodó, magától követ, pórázra csak kivételes esetekben van szükség.

Szóval: mindenki örül, hogy ide került. Ő is, és mi is. :-)

Ötletszerűen kiválasztottam pár életképet az elmúlt két hónapból, amik valamelyest visszaadják az itteni élet hangulatát.

Az utóbbi két hét igen embert próbáló volt itt, sok minden történt, köztük nehézségek is akadtak. De a természet szépsége továbbra is rabul ejt.

A képekhez annyit hozzáfűzök, hogy egy közönséges mobiltelefonnal készültek, utószerkesztés nélkül. Úgyhogy kijelenthetem: a valóságban ez legalább ilyen szép. De inkább még szebb! ;-)

Íme, pár hangulatkép, hátha valakinek megjön a kedve a lótartáshoz! :D

A tojóknak köszönhetően mostanság reggelente van termés bőven.

A koronavírusos időszakban a tojásárak igencsak megemelkedtek, ahogy két napja egy Tesco-s bevásárláskor tapasztaltam. Úgyhogy ilyen mennyiségű tojásnak már kereskedelmi értéke van. Ha az általunk elfogyasztott napi 3-4 tojást nem számolom, akkor havonta: 30*11 = 330 db, vagyis 33 doboz tojás terem itt (nyári csúcsidőszakban), amit ha csak 65 forintjával számolunk, az bizony 21 ezer forint fölötti összeg. Ehhez képest a takarmányozásuk nem több havi 5-6 ezernél, úgy tervezem. De ezt még ezután látjuk meg.

Persze mindez a valóságban bonyolultabb. A tyúkok évszakonként változó gyakorisággal tojnak. Ahogy korosodnak, úgy egyre kevesebbet. Ha tetszőleges mennyiségű takarmányhoz jutnak (mint jelenleg nálam), akkor idővel elhízhatnak, amitől szintén csökken a tojásszám.

Azután itt van a csere-bere kérdése. A méhész lényegében ingyen ad mézet, meg ami a méhészkedéshez, a méhcsaládjaimnak kell: lépes keretet a kaptárba, pl. Ezért cserébe ingyen kap majd tojást. Ezzel viszont az üzleti kalkulációnak nagyjából lőttek is, mivel 15 tyúk nem az a mennyiség, ami mellett családnak, barátnak ingyen osztogatható a tojás, és utána még marad is értékesítésre. Úgyhogy barter üzletelés tárgyát képezi a tojás, pénz nemigen lesz belőle, de az értékéből ez nem von le. Sőt, az, hogy tudjuk mit eszünk, többet is ér, mint tojásonként 60-70 Ft. Mérhetetlenül többet.

Hát, van egy rossz, meg egy jó hírem. A rossz, hogy a 15 válogatott, ellenálló, áttelelésre képes háztáji tyúkból (köztük három kakas!) csak ő maradt:

A szomszéd kutyája a gyanúsított, de ennek már nincs jelentősége. A lényeg ugyanis, hogy bár az ól kikezdhetetlen védműnek bizonyult, de a baromfiudvar nem... :-\
Senki kedélyét nem borzolom a mészárlásról készült képekkel, inkább nézzük a jó hírt:

Mégis vannak tojások, mégpedig napi 12-15 db! Nekik köszönhetően:

Ami pedig a biztonságukat illeti, még pár napig kell kibírniuk, és utána - még a héten - építek nekik biztonságos kifutót.

Reggelente élesek a fények, különleges képeket lehet készíteni. De ez esetben az esőfelhők épp félig borították az eget amikor fényképeztem.

Ami mindennapos programommá vált a lovak érkezése óta, az az itatás a pataknál.

A terület, amin a lovakat tartjuk, olyan 25 percnyire van (gyalog) a pataktól, ahol isznak. Ezt minden nap meg kell tenni oda-vissza. Közben legelészés is van, úgyhogy ez egy közel másfél órás program. (Lovon ülve kb. a felére rövidíthető.)

Két lovat vezetek egy kötélen, a harmadik már jön magától, mert a lovak sosem maradnak meg magukban.

Visszafelé a "senkiföldjén", amit senki sem kaszál, jól jön a biofűnyíró üzemmód.

Ezen a képen látszik, hogy miképp épülnek egymásra a széna-szalma rétegek almozáskor. A kezdő rétegre néhány naponta újabb kerül, míg végül eléri a képen látható magasságot. Ez most már megérett a cserére.

A tyúkólból kivett, trágyázott alom a komposztra kerül, és folytatódik a körforgás. Itt nincs hulladék, végül minden hasznosul.

A széna és a szalma közül a tyúkok a szénát szeretik jobban. Abban találnak búzaszemeket, amit felcsipegetni étel is és szórakozás is egyszerre.

Húsz nap alatt sokat nőttek a tyúkok.

Ilyenek voltak érkezésükkor:

Ma pedig így néznek ki:

Még kb. két hét, és a kakasok kukorékolni kezdenek. Akkor szereznek róluk tudomást a környékbeliek. Kíváncsi vagyok a reakciókra, mivel a hajnal így májusban már alig fél öt körül virrad. :)

Végül megérkezett a három ló, akik a gondjaimra vannak bízva eztán.

Kaptak egy viszonylag nagy területet, amin a délutáni itatást követően másnap reggelig ellehetnek.

Reggel aztán kivezetem őket a mezőkre, ahol valamihez kikötve legelésznek délutánig.

A mezőket persze más is használja. Itt pl. egy birkanyáj: