Elkezdődött a terület egy részének leválasztása az érkező lovak számára.

Ez még további munkálatokat kíván, mert eddig kb. 250 méternyi szalag lett kifeszítve, és még legalább kétszer ennyire van szükség. Minderre van munka mellett szűk 3 nap.

Reggeli alomgyűjtés a tyúkolba, társasággal.

Családi szintű méhészkedéssel is kacérkodom. Tehát nem megélhetésnek szánom, hanem saját részre, esetleg a család számára pár kiló méz megtermelése vonzó cél számomra, mert szórakoztató és tanulságos foglalatosságnak látszik a méhészkedés, és még jutalma is van, a méz.

Két rakodókaptárat vásároltam erre a célra, kezdésnek. Ezeket egy helyi méhész már működő kaptárai mellé helyezem be, így mindjárt mesterem is lett a kezdéshez.

Ma lánggal kiégetve fertőtlenítettem a kaptárakat. Ez fontos, mert így csírátlanítható legegyszerűbben az új család otthona, megelőzve esetleges kártevők (Varroa destructor atka) és betegségek (fertőző költésrothadás) átadását a méheknek.

Arra készültünk, hogy egy másik kaptárban a méhek által létrehozott anyabölcsőt kerettel együtt áttelepítjük az én kaptáramba, plusz egy-két keretnyi fiasításos keretet és dajkaméhet. Ezzel kész is lett volna az induló állománya a családnak. Az anya hamarosan kikelt volna, és megkezdve a petézést a család hamarosan megerősödött volna.

Sajnos azonban elkéstünk, talán egy fél órával: az anya kirágta magát a bölcsőből, és kirajzott a kaptárból az őt kísérő rajjal, hatalmas zúgás kíséretében, miközben én még a kaptáramat fertőtlenítettem. Rövid idegig a közeli fán gyülekeztek, de hamarosan a nyílt mező felé vették az irányt és elrepültek a végtelenbe. Elveszítettük őket, és nekem ma nem lett saját méhcsaládom.

De sebaj, hamarosan újra megpróbáljuk, és előbb-utóbb sikerülni fog.

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor májustól ő lesz az egyik ló a kettő közül, akire én fogok felügyelni.

Kezdetben etetés, itatás, aztán már gondozás, később pedig trenírozás is.

Nagy nap ez! A tyúkól építése már novemberben el lett kezdve (főállás mellett lassan haladnak a párhuzamos munkák), és április közepén megérkeztek az első lakók:

Háztáji tyúkokká növik ki magukat pár nyárra. Saját tojás lesz a háznál! Van köztük erdélyi kopasznyakú is, valószínűleg kakas is. Ezek nem hibrid tyúkok, az rögtön látszott a viselkedésükön. Élénk, mozgékony kis tollpamacsok, kicsit ijedősek, de sokkal inkább kíváncsiak.

A tyúkudvar a hátsókertben lett kialakítva a hét folyamán. A képen már a végeredmény látszik.

Elöl dupla szárnyú ajtók vannak, hogy egy partvissal és pár könnyű mozdulattal ki lehessen söpörni az almot. Az ötlet nem saját, rengeteg verziót néztem meg a neten, és ennek a praktikussága tetszett meg leginkább. A keresztpántos zárás pedig külön tetszik, gyors, egyszerű, robosztus és tetszetős.

A bal oldalon látható fehér doboz a tojóláda, ennek még nincs jelentősége, lévén kicsik a csirkék.

Hátul jó nagy, 50x50 cm-es ablakot építettem be. Így nincs sötét a madaraknak, és kémlelőnyílásnak is tökéletes.

Belül egyelőre három ülőrúd van (stílszerűen faágakból méretre vágva), de még további kettőnek van kialakított helye az ólban. Így 25 madár kényelmesen elfér benne, zsúfoltság nélkül.

Most 15 csirke otthona ez az ól. Miután majd felnőtt tyúkként tojnak, napi 11-13 tojásra számítok tőlük nyáron. Mivel felnőtt tyúkként képesek áttelelni az ólban, nem lesznek ősszel levágva. Még télen is adnak majd napi 3-4 tojást, úgy sejtem. Valójában ezért kerültek ide, nem a húsuk miatt: a tojás fontos élelem.

Az almozás széna, vagy most éppen szalma. Ahogy letiporják és beszennyezik trágyával, mindig kap egy újabb réteget. Amikor pedig elég vastag/magas lesz a cseréhez, megy az egész a komposztba, és jöhet egy új töltet széna. A csirektrágyázott széna kiváló komposzt alapanyag. Komposztra pedig minden mennyiségben szükség van ott, ahol bármilyen növénytermesztés zajlik. Silány termőképességű talaj esetén pedig még inkább!

A szerkezet 8 mm vastag OSB lap, alul padlólappal megerősítve, hogy a ragadozók ne tudják átrágni. A tojóláda alulról, oldalról nyithatatlan, és bár leakasztható az ólról, azt egy állat aligha eszeli ki, hogy miként. Az ajtókat keresztpánt zárja, peremei mentén lécekkel erősítettek. A gyenge pont talán a zsínórral felhúzható kibúvó ajtó, mert azt külön reteszszerkezet nem védi. Fölfelé elmozdítható, ha a ragadozó érti a működését, és elbírja a közel egykilós OSB lapot. (Később, ha ez problémának bizonyulna, akkor egy ugyancsak madzaggal távműködtetett reteszt is kap az ajtó.)

A kifutó kerítése viszont nem egy védmű. Felülről a ragadozómadarak lecsaphatnak. Fák alatt van az egész, így nem könnyű a magasból észre venni, de nem is lehetetlen. A kerítés csak fonott drótból van, erőszaknak nem áll ellen. Ráadásul aláásható. A képen látható zöld hálónak védelmi szerepe nincs, csak azért kellett feltenni, mert egyelőre olyan kicsik a csirkék, hogy könnyedén átszaladtak a drótfonat 10 centis nyílásain.

A szomszédok mind csak a fejüket csóválták, mondván, itt az erdő mellett túl sok a ragadozó, nem lehet megvédeni a jószágot, csak a vadakat vendégelem meg velük.
Ugyanezt mondták a gyümölcsfákról, és bármilyen kultúrnövényről, a veteményestől a málnán át a szelídgesztenyéig. Hogy jönnek rá a vaddisznók, őzek, mókusok, madarak, és elveszik szemfülesen, vagy erővel, melyik hogyan.

Meglehet. Sőt biztosan meg is próbálják. De ez nem lehet ok arra, hogy én viszont ne próbáljam meg a gazdálkodást. Hiszen akkor minek a föld, minek a terület? Értelmét veszíti termény, jószág nélkül.

Úgyhogy ma minden bizonnyal egy hosszú társasjáték kezdődik köztem és az állatok között. A jószág a kiszökéssel próbálkozik majd, a ragadozó a jószág elrablásával, a többi vad pedig a termények megkaparintásával. Lesznek veszteséges, és lesznek győzelmek. Ettől kalandos, ettől kihívás.

Kalandra fel!

Világosbarna, agyagos földön az eke által kiforgatott öles kövek, sziklák.

Kissé Mad Max hangulatú a táj.

Egy tanyának, ahol állatok is vannak, vízre van szüksége. Ha vezetékes víz nincs, akkor kútra. De legalább patakra.

Nos, itt csak patak van. Illetve patakmeder. Ahogy a kép is mutatja, víz már több, mint két hete nincs benne, mintha soha nem is lett volna. Az aljnövényzet is belepi.

Azért csalóka látvány ez, mert a patak most is folyik, csak a felszín alatt. Ezen a szakaszon búvópatak, a felszín alatti üregekben halad lefelé, és csak bővizűbb időszakokban folyik a felszínen is.

De ez nem most segít sem rajtam, sem az állatokon, úgyhogy elindultam folyásirányban megkeresni a vizet.

Bő negyedórányi baktatás után találtam rá egy kevés felszíni vízre.

Körbe mindenhol keskeny ösvények húzódnak a patak mentén - az erdei állatok ide járnak inni. Mindenféle lábnyom van a kiszáradt part menti agyagban.

Nem sok, és messze is van, de mégiscsak víz.

Igaz, még csak április van, nem a perzselő július, augusztus. Addig még bármi lehet.

Nagy nap az egy telektulajdonos életében, amikor megérkezik a villanypózna. Hát még amikor égnek meredve várja, hogy az áramszolgáltató ráakassza a hálózati vezetéket.

Nyilván a telken belül kellett elhelyezni, és a teraszról látszik is, de azért annyira nem zavaró. Az áram nyújtotta kényelem pedig megér egy ilyen kis zavart a kilátásban.

Eddig napelemes rendszer biztosította a világítást, meg a mindenféle kütyük töltését (telefonok, lámpák, akkus barkácsgépek, inverteren keresztül dekopírfűrész, kézicsiszoló stb.). Jó is ez így, de azért a villanysütő meg télen az elektromos fűtés már nagyon hiányzik. De már közel a nap, amikor az Elmű beköti az áramot.