Az évváltás leginkább arra jó, hogy az ember áttekintse, hogy az elmúlt négy évszakban milyen fontos események történtek, miben sikerült előbbre lépni, és miben hátra. Valójában a tél vége lenne erre a számadásra legalkalmasabb, ha az ember gazdálkodó. Minden évszak más lehetőségeket és kihívásokat hordoz, ezért évszakváltáskor legjobb megvonni a mérleget.

De mert az újév - a szaturália ünnepéhez kapcsolódóan - tél közepére esik, ezért ez is jó apropó a megállásra és áttekintésre.

Sokféle szempont szerint érdemes ezt elvégezni. Mivel ez egy többé-kevésbé agro- blog, ezért ehhez illő témakörök mentén végzem el az értékelésünket. Mindez kirajzol egy irányt, amivel ha elégedett vagyok, akkor még tudatosabban törekszem majd felé az újabb évben, ha pedig nem, akkor ideje tenni ellene.

Legyen az első téma az állattartásunk.

Címszavakban a kiindulási helyzet a 2024. év elején, ami nekünk a 0 + 4. évünk volt. A 2020-as évet tekintem nulladiknak, mert akkor még semmiféle tudatosság nem volt bennünk az állattartás terén, abszolút újoncként, mintegy megörökölve a területtel az állatokat, leginkább csak sodródtunk az eseményekkel.
A 2024-es év tehát innen indult:

• A másfél hektáros terület 90%-ban bekerítésre került.
• Nem-vegetatív időszakban (amikor nem nő a fű, kaszálástól következő márciusig) a kiskérődző patásaink a szomszédos területekre is ki voltak engedve legelés céljából.
• Méheink évek óta nincsenek, miután növényvédővel lemérgezték őket.
• A nyulak végre rókabiztos ólakban lettek elhelyezve.
• A takarmánykészletünk (5 db 220 literes hordó, 4 db 360 literes hordó, és 10 db 40 literes bidon, összesen közel 3000 liternyi kapacitás) már karácsonyra megcsappant, mert túl sok nyúllal teleltünk be. A hidegben az állatok a szokásos mennyiség 2-3-szorosát eszik meg, mégsem tudnak növekedni vagy gyarapodni. Ráadásul ilyenkor nem áll rendelkezésre friss fű, így a teljes fogyasztásukat szemes takarmánnyal fedeztem. Ez hiba volt. Túl sok fogyott, túl drágán, és tél végére a szálas takarmány hiánya miatt sokan megbetegedtek.
• A baromfiállomány nehezen viselte a telet, 10 fő alatt sikerült átteleltetnünk. Figyelembe véve, hogy mindig 40-50 fős állománnyal indulunk tavasszal, és csak elvétve vágunk baromfit, ez lesújtó eredmény. Az állomány gyérüléséért csak kis részben betegség vagy gyengeség felelős - a többségüket ragadozók, mindenek előtt rókák viszik el. De jár itt borz és nyest is. Mindegyik más nyomokat hagy hátra. Maguk az ólak már biztonságosak, de gyakran ki vannak engedve a jószágok, hogy járjanak, kapirgásszanak, legeljenek, bogarásszanak, ugrálják és rohangálják ki magukat. Az ilyen alkalmakat használják ki a ragadozók, és ez ellen semmit sem sikerült tennünk. Próbálkoztunk kutyákkal is, volt időszak, amikor három kutya is "őrködött" a baromfik fölött, de ez sem ért semmit. Számomra éppen ezért nagy csalódás a kutya. Csak akkor őrködik, amikor kedve van hozzá, és nem jóllakott, és nem álmos. A róka viszont kivárja, amíg minden kutya elfekszik, és akkor elviszi a jószágot. Nem csak nálunk, másnál is ez a tapasztalat. Ember ellen, ugatásra talán hasznos a kutya (bár arra is igaz, hogy csak ha éber), de állatot őrizni nem valók. A kerítés mindig szolgálatban van, a kutya viszont megbízhatatlan.
• Volt két libánk is, egy szép pár, felnőtt állatok. Az volt a naiv elképzelés, hogy majd a harcias gúnár megvédi a párját és magát. Első éjszaka az egyiket, másnap a másikat vitte el a róka.
  Azt tudni kell, hogy a róka egy nagyobb macskához, vagy kisebb kutyához hasonlítható méretű állat. Tehát nem nagytestű ragadozó. Ezért nem az erejével ejti el a prédát, hanem sokkal inkább türelemmel: közel oson, meglapul, vár, ha kell órákig is. Amikor a zsákmány a közvetlen közelébe ér, akkor ráveti magát, és lefolytja. Mivel nem nyíltan támad, hanem lesből lepi meg az áldozatát, ezért annak nincs lehetősége védekezni. A liba konkrétan nagyobb súlyú állat, de ha elkapta a nyakát a róka, már nem tehet semmit.
  Az elmúlt 5 év alatt a helyi rókapopuláció fejlődéséhez nagyon nagy mértékben hozzájárultunk a háziállataink élete árán. Úgy tippelem, hogy bőven 100 baromfi, és 10 nyúl lehet az, amivel a kisrókákat nevelgettük az elmúlt években. Sokasodott is szépen a helyi rókaállomány. (A vadásztársaságnak tervszerűen fel kellene lépnie a dúvadak ellen, de ilyen tevékenységet nem végeznek, legfeljebb papíron. Megvannak ennek az okai, de ebbe az irányba most nem megyek el.)

Érdemes beszélni a kiskérődzők esetén külön a birkákról/juhokról, és külön a kecskékről. Ezek ugyanis több mindenben különböznek egymástól, mint amennyiben hasonlítanak.

A birkák nagyon ellenálló állatok, minden körülmények között. A kecskék viszont szenvednek a hidegtől. Októbertől már fáznak. Persze ennek ellenére kibírják a telet is. Egyetlen állatunk pusztult el fagyban, és az kecske volt.

A birkák füvet legelnek, mégpedig a nem túl magas füvet. Ha túlnő (kb. 20 centinél magasabbra), akkor már otthagyják. Ezért egyfelől jó "fűnyírók", másfelől a magas füvet nyírni kell utánuk, különben hagyják még magasabbra nőni. Emiatt önmagukban nem fognak karbantartani egy füves területet. A birkák egyáltalán nem eszik a keményszárú, -levelű és tüskés növényeket.

A kecskék füvet csak szükségből és kis mennyiségben legelnek. Lombokat esznek, fákét és bokrokét. Eközben letörik azok ágait, időnként lehántják a kérgüket. Az őzek, szarvasok pontosan ugyanezt teszik: ahová bejutnak, ott kb. 3 méteres magasságig minden ágat tönkre tesznek. Amelyik növény ennél alacsonyabb (bokor, facsemete), azt kiirtják. Ezért a kecske más növényzetet igényel, mint a birka. Mező helyett bokros árkokat, erdőszéli susnyást. Amit viszont meglepő szaporasággal írt ki. Részben ez az oka annak, hogy kecskét nem szívesen tartanak az emberek. Persze vannak más okok is: a kecskék mindenre felmásznak, mindenen ugrálnak, legyen az autó, háztető, szénabála, kerítés vagy bármi egyéb. Kedvtelésből szétrágnak bármit, madzagot, nádszövetet, még műanyag tárgyakat is. A kecskebaknak sajátos és valóban erős szaga van, amit sokan nem szeretnek. A szél messzire viszi ezt a szagot, megfelelő széljárás esetén kilométerekről érezni, ha valahol kecskebak van.

Bár a kecsketejet nagyjából mindenki szereti (nem csak finom, és pozitív élettani hatásai vannak, sőt laktózérzékenyek is fogyaszthatják), de a kecsketartással járó nehézségeket nem akarják felvállalni.

Érdekesség, hogy gombát egyik legelő állat sem fogyaszt. Semmilyen gombát nem esznek meg. Otthagyják, átmenetelnek rajta, de nem fogyasztanak belőle. Ugyanez igaz a mérgező virágokra, növényekre. Valahonnan tudják, hogy mit nem szabad elfogyasztaniuk. Úgy gondolom, hogy az emberben is megvolt valaha ez a tudás, de már régen kiveszett belőlünk.

Elkalandoztam a számvetéstől, térjünk vissza ahhoz a témához.

A fentiek szerint indult tehát a 2024 év. Amit pedig hozott:

• Első alkalommal fordult elő, hogy birkát vágtunk. És kóstoltunk. Ennek egyik oka, hogy egyetlen állatnak sikerült "gazdát találni" egész évben, így a teljes állományunk helyben maradt, a szaporulattal együtt. Jelenleg úgy 26 birka és 9 kecske van itt, de még vemhes több anya, tehát tovább nő majd az állomány. A most születő bárányokra valószínűleg lesz érdeklődés húsvétkor, de ilyen létszámot akkor sem engedhetünk meg magunknak.
• A szomszédaink a területalapú támogatás mellett a föld műveléséhez kapcsolódóan agrotámogatásokat is megpályázták. Ez azt jelenti, hogy kaszálják a földeket.
  Ennek több hatása van ránk: 1) Az állataink ki lettek tiltva mindenhonnan, ami a saját f9öldünk határán túl van, de ahol eddig legelhettek (a tulajdonosok tudtával és engedélyével). 2) A saját földünk fűtermelési képességéhez kell igazítanunk az állatállományunkat. Ez a patások számának nagyjából 80%-os csökkentését jelenti. 3) A saját kaszálásom módszerén változtatnom kell. Eddig egy alkalommal kaszáltam és gyűjtöttem a kaszálékot boglyákba. Ezentúl ezt tavasztól őszig folyamatosan csinálnom kell, hogy jobban ki tudjam használni a kisebb terület nyújtotta fűmennyiséget. 4) Kézi bálázódobozzal saját kis bálákat (inkább laza szerkezetű szénakockáknak nevezném) kell készítenem, az eddigieknél nagyobb mennyiségben. 5) Ami a méheket illeti, azok addig hordanak virágport, amíg van virág. A kaszálással ez végetér, és onnantól nem gyarapszik a kaptárakban a méz mennyisége, hanem éppenhogy csökkenésnek indul, mert a méhek táplálék híján elkezdik felélni a készleteiket. Korábban nem kaszáltak körülöttünk minden földet, ezután viszont igen. Ráadásul rákényszerülök a saját földünk kaszálására is. Emiatt a méhtartásunk - méztermelésünk valószínűleg csekély eredményt hoz majd. Legalábbis méhész szemmel csekély eredményt. Mert ha csak egyszer is pergetni tudunk az évben, az a saját mézfogyasztásunkat már bőven fedezi, sőt, jut a családnak is. Többet meg nem is várok, nekünk ez a célunk a méhekkel.
• Nyáron óriási rágcsálóinvázió volt nálunk. Mezei pockok ezrei lepték el a réteket. Pelék is voltak szép számmal. A rágcsáló invázió nagyjából fél éven át tombolt, és a csúcspontján még méretes patkányok is megjelentek. Néhány évente van ilyen csúcs a rágcsálók populációiban, ami azután összeomlik, és pár szerényebb év követi. Nálunk minden takarmány fémhordókban van - zsákokban tartani nem lehet, a rágcsálók pár óra alatt megtalálják, és még pár óra alatt széthordják, ami ehető. A nyulaknak, baromfinak adott ételre azonban rájártak. Bejutottak az ólakba, elhordták az etetők tartalmát. Odáig merészkedtek, hogy a gyámoltalan kisnyulakat, sőt a gyengébb felnőtt nyulakat is megtámadták, és szó szerint szétrágták őket. Elég horrorisztikus látvány, ami marad egy-egy ilyen támadás után. Próbáltunk csapdákkal védekezni (élvefogó), de csak nagy ritkán volt fogás: az első alkalom után megtanulták, hogy figyelmen kívül hagyják a csapdákat, és ezt a tudást láthatóan átadták az új generációknak is. (A rágcsálók kéthetente új generációt nevelnek.)
  Végül - szégyenlem, de nem volt más választás - véralvadásgátló irtószert tettünk ki nekik. Ez pár hét alatt hozott némi eredményt. A tömeges jelenlétüknek azonban végül a mezők kaszálása (csonkig...), és a hidegebb időszak vetett véget. A rágcsálók azonban nem pusztulnak ki a télen, sőt téli álmot sem alszanak. Ezrével láthatók a járataik most is a mezőkön. Ahogy a rovarok, úgy a rágcsálók is csak az enyhülésre várnak, és akkor újra tömegével kerülnek elő. Mert az alig-télnek ez is egy következménye: az új generációk mellett, azokkal egyidőben megjelennek majd az áttelelt kifejlett egyedek is.
• Minden évben kihívást jelent nekem a birkanyírás. Egy-egy kos súlya mázsa közelében van, és kicsit sem együttműködők. Test test elleni küzdelem a nyírás. Tavaly eltörte a legnagyobb kos a jobb mutatóujjam egyik ízületét (jó, csak ficam volt), és bő fél évig nem tudtam vele emelni, szorítani. Ezért is csak 2 vagy 3 birka lett megnyírva. Ez azt is jelenti, hogy idén annál többet kell sorra keríteni. Változtatok a technikán is, mert nem szép dolog, de bizony megbéklyózom a nyíráshoz az állatot. A béklyó olyan kötél, amivel keresztbe kötöm az első lábát az átellenes hátsóhoz, így megugrani vagy elszaladni nem tud. Ennyi már elég is lesz. Szerencse, hogy a birka nem harap. :)
• Mivel a szomszédos legelőkről ki lettünk tiltva, így év végén még befejeztem a gyalogkapunak a kialakítását, amin keresztül az egyik mezőre kiengedhetem a nyájat, ha pásztorkodni lesz kedvem. Idáig ezt nem csináltam, nem is értem rá, pedig kedvem lenne hozzá. Az állatok sem szokták a terelést, de majd megszokják. Úgyis csak rövid ideig lesz rá mód, mivel biztosan rám fognak szólni ezért is. Úgyhogy most mindhárom irányba van kapu a kerítéseken, csak éppen be lesznek zárva. De hát az ember addig nyújtózhat, amíg a takarója ér. És nekünk bizony kicsi takaróra futotta. Ennyi állathoz mérten legalábbis kicsire.
• Füstölésre nem került sor. Nem azért, mintha haszontalan dolog lenne, inkább csak nem jutott rá idő. Mert a füstölés foglalkozós, ottlevős tevékenység. Rá kell szánni az időt.
  Lett viszont más módja a tartósításnak, egy fagyasztóláda formájában. Sokáig nem akartam beszerezni, mivel így megintcsak függőségbe kerültünk, ezúttal a hálózati áramtól. De valahogy mégiscsak kell tudni tartósítani, és a sózás, vermelés ma már nem igazi megoldás. (A veremtől nehéz távol tartani az állati fosztogatókat. Gondolom az emberit is, bár arra eddig nem volt gondunk.) Mivel itt viszonylag gyakran van áramszünet - elég hozzá pár centis hóesés, vagy áztató eső, vagy viharos szél), ezért valós fenyegetés, hogy a fagyasztó leolvad. Márpedig nem azért neveljük és dolgozunk az állatokkal, hogy aztán az eredményt elvigye egy tartós áramszünet. (Tavaly volt az eddigi leghosszabb, 3 és fél napos, folyamatos áramkimaradás.) Ezért ide lett rendszeresítve a faház mellé egy aggregátor. A házfalra ipari áramcsatlakozót helyeztem, azon keresztül téli időben is bejut az aggregátor árama a házba, amikor szükséges. Egyszer már ezen a télen is szükség volt rá. Ez is az állattartáshoz tartozik, mert nem elég tartani, nevelni az állatot, hanem bizony hasznát szedni is szükséges. Azt a hasznot pedig meg is kell tudni tartani a felhasználásáig.

Nos, nagyjából ennyi a mi 2024-es évünk állattartási tevékenységek tekintetében. Talán nem sok, de egyrészt nem ezen volt a fókusz, másrészt több tekintetben (ólak, ragadozók támadásai) stabilizálódott a helyzetünk, és ez nagy előrelépést jelent a korábbi állapotokhoz képest.

Másoknak is 5-10 év kell ahhoz, hogy egy területen nulláról indulva gazdálkodást alakítsanak ki. Olyat, ami nagyobbrészt működőképes anélkül is, hogy kívülről folyamatosan újabb beruházásokat kívánna. Mi most érünk el ebbe az állapotba. Innen még sokat lehet fejlődni persze. De már nem arról szól az év minden hete, hogy küzdve az idővel, az elemekkel, a tapasztalatlansággal, az eszközök hiányával próbálunk valami működő rendszert kialakítani. Mert már megvan.

2025 az állattartásunk szempontjából jelentős változásokat hoz ugyan (főleg a legeltetett és kaszált területek jelentős zsugorodása révén), de mégis jó évnek ígérkezik. Kézben tartjuk a dolgokat végre, gazdálkodunk végre az állomány méretével, képessé váltunk szedni hasznait, és jut időnk egyébre is. Élvezni a dolgokat, mindenek előtt. :)