Egyre többen gondolkodnak azon, hogy szerencsét próbálnának egy saját kisgazdaságban. A tanyák kezdik újra virágkorukat élni. Közösségek szerveződnek a települések mellé kiköltöző életmódváltók számára.

Az egyik első kérdésük, hogy mennyibe kerül ez? Megengedheti-e magának az ember?

2 évbe kerül. Vagy ennek a többszörösébe. Attól függ, mit tud megvásárolni az ember, és mennyire egyezik az elképzeléseivel az, amit megvásárolt.

Anyagilag pedig egy városi lakás árától indul a dolog, de a százmilliós költség sem rendkívüli. Aki mindent készen vásárolna, földet, majorságot, házat, gazdasági épületeket, annak mély zsebe kell legyen. Persze aki maga alakítaná ki a darabka földje bekerítésével a birtokát, nulláról indulva, az megússza egy komolyabb lakásfelújítás árából. De akkor nem két év alatt lesz kész a gazdaság, és sok mindenre kell még pénzt áldoznia.

Nekem öt évembe telt az első fázis. A hely megtisztítása, a kerítésépítés, ólak, állatok, infrastruktúra, gépek… Mostanra értem el odáig, hogy a dolgok már működnek. Na nem maguktól, hanem tőlem, de már nem köti le minden időmet és pénzemet a gazdaság építése.

Mindezzel azt akarom rögzíteni, hogy egy gazdaság kialakítása, még ha kisgazdaság is, az nem félvállról vehető vállalkozás. Komolyabban kell venni, mint egy telekvásárlást. Hosszú távon megkívánja az anyagi és fizikai erőforrások intenzív ráfordítását. Még akkor is, ha valami készbe költözünk bele. Amit cserébe kapunk, egy másik élet, másik életmód. Aki érti, hogy mit nyerhet ezzel, és milyen árat kell megfizetnie érte, az vágjon bele, és ő lesz az, aki nem bánja meg!

A hosszú El Niño (melegedő) légköri ciklus után beléptünk az annak ellentétét
képező La Niña éghajlati fázisba. Ezek az Egyenlítő és a Csendes-óceán
területein jelentkező, az átlagosnál melegebb, illetve hidegebb és akár több évig is eltartó ciklusok közvetve befolyásolják a Kárpát-medence éghajlatát.

Az El Niño az átlaghőmérsékletek emelkedésével jár, légköri instabilitással, viharokkal. A La Niña nálunk elsősorban forró és száraz nyarat okoz, csapadékhiányt.

Elsősorban ez a két jelenség az oka annak, hogy a bolygó légkörének melegedése ciklikusságot mutat. Egyes években óriásit melegszik a hőmérséklet, majd a következő egy-két évben csak szolidabb mértékben. A legszárazabb évek azonban általában azok, amikor kevésbé nagyot ugrik az előző évihez képest a hőmérséklet. Az emelkedés állandó, csak van benne némi hullámzás.

Ez alapján milyen nyárra számíthatunk? Ismét száraz nyár lesz, mint ezelőtt úgy 5 évvel, amikor térdig ért a víz a Duna északi szakaszán, és kevés híján el kellett zárni a vízközmű-szolgáltatást. A Paksi Atomerőmű a nyár nagy részében állt, mert a folyóvíz túl meleg volt a hűtéséhez, és túl alacsony a vízállás. A talaj hónapokig volt porszáraz, a kukorica, napraforgó lábon kiszáradt, betakarítani sem volt érdemes. Az állatoknak tartályban kellett hozni a vizet, hogy oda ne vesszenek. Az állam importból pótolta a kieső áramot és terményeket.

Már akkoriban nagyon csodálkoztam, hogy a városban élők mindebből leginkább csak annyit érzékeltek, hogy ejnye de meleg van (légköri aszály). Nem látták meg a helyzetben ellátásukat fenyegető veszélyeket. Voltak persze katasztrófaturisták, akik lefényképezték az Ínség-sziklát a Gellért-hegy lábánál, ami extrém alacsony vízállásnál jelenik meg, vagy ahogy át lehet sétálni a Duna medrében a Szentendrei-szigetre. De azt mintha senki sem vette volna le a képből, hogy ha ez a helyzet akár csak tíz nappal tovább tart, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek. Olyanok, amiket nem tud az állam háttérintézkedésekkel (leginkább importtal) elfedni. Akkor pedig nagyon sok ember kerül reménytelen helyzetbe.

Egyes Duna-menti településeken ténylegesen el is fogyott a víz. Először a kertlocsolást és a kocsimosást tiltották be. Aztán lajtoskocsik járták az utcákat, és azokból lehetett vizet vételezni. Szerencsére ez az állatot csak pár napig tartott, azután javult az időjárás, hullott némi csapadék, így az helyzet nem éleződött tovább, és az emberek készséggel el is felejtették, hogy veszélyben voltak. Már az a kevés, aki egyáltalán észlelte.

Ha La Niña újabb szárazságot hoz, akkor meglehet, hogy idén újra szembe kell néznünk a pusztító szárazsággal. Még több fa fog elszáradni itt a hegyen, tovább ritkulnak az erdők. Előbb-utóbb itt is lehetnek kiterjedt tüzek, ahogy az Kaliforniában már menetrendszerűvé vált.

Meglátjuk. Bízom benne, hogy a megszokottnál (értsd: a nagyjából két évtizeddel ezelőttig megszokottnál) 10-20 °C fokkal enyhébb/melegebb telet nem követi a régi átlagnál akárcsak fele ennyivel melegebb nyár. Mert az már a 30 fokos meleghez adódna hozzá. Idén ezt szerintem megússzuk, éppen a hidegebb légköri ciklus miatt. A szárazság, ami az elmúlt két évben - számomra meglepő módon - nem volt olyan elhúzódó és letaglózó hatású, mint korábban, az idei évben valószínűleg ismét elér minket.

Aki idén próbál kertészkedni, növényt termeszteni bármilyen célból és léptékben, az jobb, ha felkészül a vízhordásra. És arra, hogy legyen honnan és mivel vizet hordani. Ez utóbbi kihívás lesz, mert itt a hegyen a korábban állandó patakok jellemzően már áprilisban kiszáradnak, és szárazok maradnak egészen októberig.

Mi az hogy van munka! Csak az van! Főleg, ha az ember állatokat is tart, meg gazdálkodik is!

De hogy fizetős munka van-e - az egy másik kérdés.

A személyes jelenlétet igénylő munkák értelemszerűen ott vannak, ahol a tömegek, akik igénylik az ilyen munkák elvégzését (bolti eladó, pénztáros, fuvarozó stb.), tehát a városokban. Vagy ahol az üzemek, telephelyek vannak, tehát a városszéleken. De még véletlenül sem a falvakban, vagy még kijjebb, a tanyákon. Az irodai munkákra ugyanez igaz, főleg a városokban vannak ilyen munkahelyek.

A személyes jelenlétet nem igénylő munkák (webshop-menedzsment, fordítói munka, képzőművészeti tevékenység, számítógépes távmunka stb.) pedig bárhol végezhetők. Akár egy erdő mélyéről is.

Ezért arra a kérdésre, hogy van-e fizetés (mert ugye ez a lényeg) vidéken, arra a korrekt válasz az, hogy attól függ! Attól, hogy mihez értesz, mit vagy hajlandó elvállalni, és mit bírsz. Mert ha mondjuk jegyzői állást akarsz a jogi diplomáddal, akkor számodra településenként 1 db lehetséges munkahely akad (és abban a székben alighanem már ül valaki más). Ha pedig nem vagy hajlandó más munkát elvállalni, akkor számodra vidéken szinte semmi lehetőség nincs arra, hogy pénzt keress.

Megfordítva: ha értesz olyan dolgokhoz, ami vidéken hasznos, pl. a kétkezi munkákhoz, amolyan ezermester vagy, tudsz mondjuk kályhát építeni, lépcsőt betonozni meg magaságyást készíteni olyanok számára, akik nem tudtak, de hajlandóak megfizetni, akkor számodra van munka vidéken.

A köztes zóna: alkalmazottként szeretnél dolgozni, mert a havi fix fizetés kiszámíthatósága fontos neked, van is piacképes végzettséged. Ez esetben a vidék adhat neked munkalehetőséget. Leginkább akkor, ha a városból kiköltözés előtt megnézed, hogy hol van olyan munkahely, ami számodra megfelel, és utána költözöl oda, ahol a munka van.

A legtöbben ezt fordítva csinálják: kiköltöznek a nagyvárosból az agglomerációba, és utána naponta visszajárnak a nagyvárosba dolgozni, hétvégenként meg szórakozni és bevásárolni. Aztán persze rájönnek, hogy ez nagyobb megterhelést jelent időben és költségben is, mint képzelték - de addigra a kocka el van vetve. Az én környezetemben a döntő többség ilyen életmódot folytat. Sokan naponta 150 km körüli távot autóznak oda-vissza, hetente 5-6 alkalommal. Családonként pedig 2-3, vagy akár 5 autó is van, hogy minden családtag mehessen a maga dolga után. Nem nehéz belátni, hogy ennek az életmódnak a kárát nem csak ők fizetik meg, hanem mindenki a tágabb környezetükben, meg persze a környezet is. Nem lenne ez nagy gond, ha eseti lenne. De ez társadalmi méretű jelenség, és nem csak ebben az országban. Így viszont az egész bolygóra kiterjedő a hatása.

Az életvitelünkkel kapcsolatos döntéseink messze nem csak a saját életünkre vannak befolyással. Így függ össze a globális felmelegedés, a környezetszennyezés, a dugók állandósulása, a közösen töltött idő hiányában a családtagok elidegenedése. Mindennek az oka a pénzkeresés kényszere és a többre vágyás kompromisszumaként hozott hibás döntés. Nem kellene mindenkinék agglomerációban élnie, de aki kiköltözött a városból, annak törekednie kellene, hogy ott éljen, és ne csak aludni járjon oda.

Ezért a kiköltözésen gondolkodók számára nem is az a helyes kérdés, hogy van-e vidéken munka. Hanem az, hogy van-e számára ott munka, és ha nincs, akkor megéri-e az ingázás? Nem csak neki, hanem mindenkinek megéri-e?

Van egy sajátosság itt a határban, ami a városban egyáltalán nem létezik. Annál is érdekesebb a dolog, mert éppen a városlakók generálják ezt a sajátosságot. Arról van szó, hogy a határban ami nincs bekerítve legalább másfél méter magas kerítéssel, azt a "nép" közterületnek tekinti. Behajt rá autóval, családosan és kutyákkal, szedi hasznait, amit épp terem a föld, a fa, bármi. Tábort ver rajta, vagy épp drónt röptet, tüzet rak, különböző sportokat űz. De tovább is megy egyik-másik: hagyja, hogy a kutyája hajtsa a legelő állataimat, vagy bejön a birtokra leszedni a nálam termő gombát, akár rekesz számra.

Teljesen hétköznapi, úgymond jóravaló emberek, akiknek egyébként erős az öntudatuk, amikor a saját javaikról van szó, a másét úgy kezelik, mintha ősi jussuk lenne, hogy annak tetszőleges használata márpedig megilleti őket.

Mondok pár példát, amit akkor mondanak ezek az emberek, amikor rajtakapom őket, hogy a tilosban járnak, és rájuk szólok:

1. Persze, hogy bejöttem, nincs bekerítve!
2. Láttam a kerítést, de nyitva volt.
3. Régen nem volt bekerítve, és én már akkor is ide jártam!
4. Hol futtassam szegény kutyákat, ha a mezőn sem szabad?!
5. Jogom van hozzá!
6. Ez nem magánterület! (Az.)
7. A mező mindenkié!
8. Régen is itt vezetett a turistaút! (Sosem vezetett itt.)
9. A navigáció ide hozott, itt át kell tudnom menni!
10. De ez egy turista app, ez tudja!
11. A kutyáim nem olyanok, nem bántanak, barátságosak, és nagyon szeretik az állatokat! (Mondja azok után, hogy a kutyái 20 percen keresztül halálra hajszolták a vemhes jószágaimat, leölték a baromfit vagy a nyulakat, és a kerítésről akasztom le a felakadt bárányokat.)
12. Nem az én kutyám csinálta! Az nem tenne ilyet! Családtag!
13. Ehhez nincs joga! Feljelentem! (És megteszi...)

Már csak az nem hangzott el, ami a Yellowstone sorozatban a japán turistától:

- Nem helyes, hogy ennyi föld egyetlen emberé legyen!

Csak hát a lépték más, mint Amerikában. Itt egy-egy hektárról beszélünk. Értem, hogy aki emeleti lakásban él, annak ez is hű de sok! De egyrészt gazdálkodni nyomorúságosan kevés, és nem jut belőle arra, hogy ő kedve szerint igénybe vegye. Másrészt a földpiac (jelenleg még, többé-kevésbé) szabad: vehet magának földet, aki akar. És azon aztán szedheti a gombát, futtathatja a kutyáit, vagy csinál, ami eszébe jut. De más földjén illene vendégként viselkedni. Ha már egyáltalán bemegy oda hívatlanul.

Persze a többség nem ilyen problémás. De el lehet képzelni, hogy ha százból csak egy ilyen, akkor mennyire állandó a probléma. Heti rendszerességű.

Nem szívesen gondolok bele, hogy akkor hogyan fognak viselkedni az emberek, ha már nem csak a vélt jogaik miatt vannak nálam, hanem mondjuk mert éhesek, és a háztáji állataimra fáj a foguk.

Korábban leírtam, hogy miért jobb a városban (vidékről nézve). Most pedig azt nézem át, hogy miért rosszabb a városban.

A város két fő jellemzőjét, a kényelmet és a zsizsegést tekintsük tehát pozitív tulajdonságnak. Annak ellenére, hogy a kényelem többnyire nem tesz jót az embernek, sem a jellemének, sem az egészségének. A zsizsegés pedig nem csak a zsúfoltságot és dugókat jelenti, hanem a szórakozóhelyek, kiállítások, fesztiválok, koncertek, éttermek meg hasonlók folyamatos rendelkezésre állását is.

Ezen túlmenően viszont rengeteg olyan dolog jár a városban éléssel, amiben a vidék jobb tud lenni. (Főleg, ha vidék alatt a nem-fővárosi kiskertes családi házas övezetek helyett a természet mellett élést biztosító tanyasi, erdei, hegyvidéki vagy falusi életet értjük.)

A városban mindig rossz a levegő. Ezt én minden alkalommal érzem, amikor bemegyek bármelyik nagytelepülésre. Falun, a hegyvidéki völgyekben is rossz a levegő, de csak fűtési szezonban. Fent a hegyen mindig jó a levegő.

A városban nyáron elviselhetetlen a hőség. Minden ontja magából a forróságot, az aszfalt, a betonépületek, a klímák (kültéri egységek), az autók. Nyáron a hegyen is hőség van, de 5-7 fokkal elviselhetőbb, árnyasabb, és jobb mikroklímájú.

A városban mindig dugó van. Koncepcionálisan is gerjesztett dugó. Ez azt jelenti, hogy ha véletlenül nem lenne magától torlódás, mert mondjuk az emberek zöme wellness hotelben vagy a tengerparton múlatja az időt, akkor a városvezetés lezárja a főbb utakat (rakpart), egysávosra szűkíti a körutakat, egyirányúsítja a sugárutakat. A nyár minden hetén vannak fesztiválok, civil rendezvények (városi futások, bringásfelvonulás, melegrendezvény, politikai tüntetés, stb.), amik akadályozzák az ottélést.

A városban sosincs egyedül az ember. Akkor sem, ha igénye lenne rá.

A városban mindenhol turisták vannak. Belföldiek és külföldiek. De elképesztő arányban. Csak a Citadellán (ami egy pár száz négyzetméteres kilátópont) 4 000 000 ember járt az elmúlt évben. Úgy, hogy fizetni kell a kilátásért. (Igen, bizony, a kilátásért! Ha valaki nem érezné, hogy ez mennyire abszurd, akkor rossz hírem van számára: az agymosás és a lassú hozzászoktatás káros hatásai már rajta is mutatkoznak.)

Értem, hogy gazdaságilag (értsd: valakiknek az önös anyagi érdekei szempontjából) a hobbimigráció remek dolog. Meg a világlátottság színesebbé teszi az egyéniséget. És tudnék még vagy féltucat hasonló lózungot felsorakoztatni itt. A valóság (az én szemüvegemen keresztül) azonban az, hogy a turisztikai iparág önmagában is tetemes részét teszi ki annak, hogy a bolygó légköre, éghajlatai, szelei és vizei megállíthatatlanul melegszenek. Ezzel együtt az ökoszisztémái (aminek az ember is része, és kárvallottja is) pusztulnak és megváltoznak. Aki vitatkozni szeretne ezzel, annak csak az aktuális adat: 2024 volt a valaha mért legmelegebb év a bolygón. Azon belül minden hónap melegebb volt, mint korábban. Ráadásul szárazabb is. De ezt minden évben újra el lehet mondani: mindig az aktuális év a legmelegebb.

Ha pedig valaki azt képzeli, hogy nem ő, személy szerint ő, a családja, az ismerősei, a munkatársai teszik ezt a világgal, hanem mondjuk Kína, meg a világ nagyhatalmai, vagy a szomszéd - az csak magát csapja be. Mindannyian felelősek vagyunk, minden vásárlásunkkal súlyosbítjuk a helyzetet, és mi leszünk azok (nem önmagában Kína, vagy a "gazdagok"), akik megfizetjük mindennek az árát. Mégpedig elkerülhetetlenül, és hamarabb, mint bárki hinné.

Ezzel pedig el is érkeztem a következő szempontig, ami miatt a város nem biztos, hogy jó hely. A közművek, és a közellátás problémaköréhez. Egy városi lakás (vagy városi családi ház) élhetősége 100 százalékban attól függ, hogy legyen víz, áram, gáz/távhő szolgáltatás, és szemétszállítás. Fennakadás nélkül mindig legyen a boltokban mindenféle élelmiszer, háztartási kellék meg milliónyi egyéb, ami nélkül "nem lehet élni". A ma élő (európai) lakosság elképzelni sem tudja, hogy ezek bármelyike akár csak egyetlen napra is ne álljon rendelkezésre. Nem is gondol rá, hogy mi lenne, ha mégsem lenne mondjuk ivóvíz. Vagy bármi a fent felsoroltak közül. Akár csak 5 napig!

Aki idáig eljutott, annak a képzeletére bízom, hogy mi lenne.Támpontul akit érdekel, olvasson utána, hogy mi történik éppen ezekben a napokban Moldovában, innen úgy fél tank benzinnyi távolságra. Egy ország egész lakossága fűtés és víz nélkül él a januári télben, mert nincs gáz. Egyik napról a másikra. Gáz nélkül hamarosan áram sem lesz, mert ezidáig gázerőművek termelték az elektromos energiát.  Egy hete még éppen úgy éltek, mint mi magunk. Most pedig az életükért küzdenek a hideggel és a nélkülözéssel. Tessék csak elképzelni.

Végül az utolsó pont, ami miatt a város nem annyira jó hely, mint régen volt: a fenyegetettség. Minden hétre jut (ön)gyilkos támadás. Európában, az Egyesült Államokban, a Közel-Keleten és Ázsiában egyaránt. A média csak minden tizediket kapja fel, de akit érdekel, bármelyik (nem-bulvár) hírportálon minden egyes napon elolvashatja, hogy éppen hol és milyen módszerrel pusztítják a városok lakóit véletlenszerű terrortámadásokkal. Érdekesség, hogy ezen események nagyjából felét nem terrornak minősítik a hatóságok, hanem mentális zavarokkal küzdő, kétségbe esett és segítségre szoruló emberek elszigetelt akciójának. De az eredmény ugyanaz: sem repülőn, sem a tömegközlekedésben, sem a járdán, sem a metróban, sem a bevásárlóközpontokban nincs biztonságban lényegében senki. Mi a közös mindezekben? A tömeg. És hol van mindig és stabilan tömeg? A városokban.

Nos, így teljes a kép. Hozzá lehet olvasni a másik posztomat arról, hogy miért jó városban élni. Aztán ki-ki meghozhatja a maga ítéletét, hogy melyik előny melyik hátrányt üti és fordítva.

Jó rálátásom van mind a városban, társasházi lakásban és családi házban élésre, mind az erdőben élésre, mind a tanyán, állatok mellett élésre. Saját tapasztalatból tudom megítélni mindegyik előnyeit és hátrányait.

Ha egyetlen szóra kellene kihegyeznem, hogy miről szól a városi élet, akkor ez a szó: KÉNYELEM.

Egy jó társasházi lakásban élésnél kényelmesebb élet aligha képzelhető el. Kellemes meleg van a lakásban télen is, akár 26 fok, ha az ember úgy szeretné. Ehhez pedig elég egy kapcsolót elfordítani, nem kell szenet lapátolni, fát hordani.

Van lift, nem kell lépcsőzni. Van teremgarázs, így az autótól csak a liftig kell cipelni a bevásárlást.

Mindig folyik a víz a csapból, ha kinyitjuk. Nem kell hozzá házi vízmű, kút, saját kialakítású vízvezeték meg egyebek. Télen sem fagy el a vezeték. És mindig van melegvíz.

Havat sem kell lapátolni, sem kukát húzogatni, vagy sövényt vágni.

Áramszünet csak nagyon ritkán fordul elő, és akkor sem tart sokáig.

A ház gépészetére, karbantartására, kezelésére, takarítására, biztosítására, a kertgondozásra, felújítási alap kezelésére és ezernyi más, a tulajdonnal kapcsolatos dologra a lakónak nincs gondja. A közös költség befizetésével letudja a maga részét, a többit intézi a társasházkezelő.

Bent a városban minden közel van és elérhető. Boltok, szolgáltatások, szórakozási lehetőségek, orvos, munkahely, iskola. Minden percekre van. És rengeteg közlekedési eszköz között lehet választani, és lehet azokat kombinálni
is.

Mindezek olyan előnyök, ami a legtöbb társasházi lakóban egyáltalán nem tudatosul. Nem gondolják ezeket előnynek, sokkal inkább magától értetődő adottságnak veszik. Pedig a többi lakhatási formánál mindez nem adott, vagy nem ilyen kényelmi fokon, és nem ilyen barátságos költségek mellett.

Egyáltalán nem butaság tehát a városban, társasházban lakni! Minél nagyobbra értékeli valaki a kényelmet és a kiszámíthatóságot, annál jobb alternatíva ez.

Az évváltás leginkább arra jó, hogy az ember áttekintse, hogy az elmúlt négy évszakban milyen fontos események történtek, miben sikerült előbbre lépni, és miben hátra. Valójában a tél vége lenne erre a számadásra legalkalmasabb, ha az ember gazdálkodó. Minden évszak más lehetőségeket és kihívásokat hordoz, ezért évszakváltáskor legjobb megvonni a mérleget.

De mert az újév - a szaturália ünnepéhez kapcsolódóan - tél közepére esik, ezért ez is jó apropó a megállásra és áttekintésre.

Sokféle szempont szerint érdemes ezt elvégezni. Mivel ez egy többé-kevésbé agro- blog, ezért ehhez illő témakörök mentén végzem el az értékelésünket. Mindez kirajzol egy irányt, amivel ha elégedett vagyok, akkor még tudatosabban törekszem majd felé az újabb évben, ha pedig nem, akkor ideje tenni ellene.

Legyen az első téma az állattartásunk.

Címszavakban a kiindulási helyzet a 2024. év elején, ami nekünk a 0 + 4. évünk volt. A 2020-as évet tekintem nulladiknak, mert akkor még semmiféle tudatosság nem volt bennünk az állattartás terén, abszolút újoncként, mintegy megörökölve a területtel az állatokat, leginkább csak sodródtunk az eseményekkel.
A 2024-es év tehát innen indult:

• A másfél hektáros terület 90%-ban bekerítésre került.
• Nem-vegetatív időszakban (amikor nem nő a fű, kaszálástól következő márciusig) a kiskérődző patásaink a szomszédos területekre is ki voltak engedve legelés céljából.
• Méheink évek óta nincsenek, miután növényvédővel lemérgezték őket.
• A nyulak végre rókabiztos ólakban lettek elhelyezve.
• A takarmánykészletünk (5 db 220 literes hordó, 4 db 360 literes hordó, és 10 db 40 literes bidon, összesen közel 3000 liternyi kapacitás) már karácsonyra megcsappant, mert túl sok nyúllal teleltünk be. A hidegben az állatok a szokásos mennyiség 2-3-szorosát eszik meg, mégsem tudnak növekedni vagy gyarapodni. Ráadásul ilyenkor nem áll rendelkezésre friss fű, így a teljes fogyasztásukat szemes takarmánnyal fedeztem. Ez hiba volt. Túl sok fogyott, túl drágán, és tél végére a szálas takarmány hiánya miatt sokan megbetegedtek.
• A baromfiállomány nehezen viselte a telet, 10 fő alatt sikerült átteleltetnünk. Figyelembe véve, hogy mindig 40-50 fős állománnyal indulunk tavasszal, és csak elvétve vágunk baromfit, ez lesújtó eredmény. Az állomány gyérüléséért csak kis részben betegség vagy gyengeség felelős - a többségüket ragadozók, mindenek előtt rókák viszik el. De jár itt borz és nyest is. Mindegyik más nyomokat hagy hátra. Maguk az ólak már biztonságosak, de gyakran ki vannak engedve a jószágok, hogy járjanak, kapirgásszanak, legeljenek, bogarásszanak, ugrálják és rohangálják ki magukat. Az ilyen alkalmakat használják ki a ragadozók, és ez ellen semmit sem sikerült tennünk. Próbálkoztunk kutyákkal is, volt időszak, amikor három kutya is "őrködött" a baromfik fölött, de ez sem ért semmit. Számomra éppen ezért nagy csalódás a kutya. Csak akkor őrködik, amikor kedve van hozzá, és nem jóllakott, és nem álmos. A róka viszont kivárja, amíg minden kutya elfekszik, és akkor elviszi a jószágot. Nem csak nálunk, másnál is ez a tapasztalat. Ember ellen, ugatásra talán hasznos a kutya (bár arra is igaz, hogy csak ha éber), de állatot őrizni nem valók. A kerítés mindig szolgálatban van, a kutya viszont megbízhatatlan.
• Volt két libánk is, egy szép pár, felnőtt állatok. Az volt a naiv elképzelés, hogy majd a harcias gúnár megvédi a párját és magát. Első éjszaka az egyiket, másnap a másikat vitte el a róka.
  Azt tudni kell, hogy a róka egy nagyobb macskához, vagy kisebb kutyához hasonlítható méretű állat. Tehát nem nagytestű ragadozó. Ezért nem az erejével ejti el a prédát, hanem sokkal inkább türelemmel: közel oson, meglapul, vár, ha kell órákig is. Amikor a zsákmány a közvetlen közelébe ér, akkor ráveti magát, és lefolytja. Mivel nem nyíltan támad, hanem lesből lepi meg az áldozatát, ezért annak nincs lehetősége védekezni. A liba konkrétan nagyobb súlyú állat, de ha elkapta a nyakát a róka, már nem tehet semmit.
  Az elmúlt 5 év alatt a helyi rókapopuláció fejlődéséhez nagyon nagy mértékben hozzájárultunk a háziállataink élete árán. Úgy tippelem, hogy bőven 100 baromfi, és 10 nyúl lehet az, amivel a kisrókákat nevelgettük az elmúlt években. Sokasodott is szépen a helyi rókaállomány. (A vadásztársaságnak tervszerűen fel kellene lépnie a dúvadak ellen, de ilyen tevékenységet nem végeznek, legfeljebb papíron. Megvannak ennek az okai, de ebbe az irányba most nem megyek el.)

Érdemes beszélni a kiskérődzők esetén külön a birkákról/juhokról, és külön a kecskékről. Ezek ugyanis több mindenben különböznek egymástól, mint amennyiben hasonlítanak.

A birkák nagyon ellenálló állatok, minden körülmények között. A kecskék viszont szenvednek a hidegtől. Októbertől már fáznak. Persze ennek ellenére kibírják a telet is. Egyetlen állatunk pusztult el fagyban, és az kecske volt.

A birkák füvet legelnek, mégpedig a nem túl magas füvet. Ha túlnő (kb. 20 centinél magasabbra), akkor már otthagyják. Ezért egyfelől jó "fűnyírók", másfelől a magas füvet nyírni kell utánuk, különben hagyják még magasabbra nőni. Emiatt önmagukban nem fognak karbantartani egy füves területet. A birkák egyáltalán nem eszik a keményszárú, -levelű és tüskés növényeket.

A kecskék füvet csak szükségből és kis mennyiségben legelnek. Lombokat esznek, fákét és bokrokét. Eközben letörik azok ágait, időnként lehántják a kérgüket. Az őzek, szarvasok pontosan ugyanezt teszik: ahová bejutnak, ott kb. 3 méteres magasságig minden ágat tönkre tesznek. Amelyik növény ennél alacsonyabb (bokor, facsemete), azt kiirtják. Ezért a kecske más növényzetet igényel, mint a birka. Mező helyett bokros árkokat, erdőszéli susnyást. Amit viszont meglepő szaporasággal írt ki. Részben ez az oka annak, hogy kecskét nem szívesen tartanak az emberek. Persze vannak más okok is: a kecskék mindenre felmásznak, mindenen ugrálnak, legyen az autó, háztető, szénabála, kerítés vagy bármi egyéb. Kedvtelésből szétrágnak bármit, madzagot, nádszövetet, még műanyag tárgyakat is. A kecskebaknak sajátos és valóban erős szaga van, amit sokan nem szeretnek. A szél messzire viszi ezt a szagot, megfelelő széljárás esetén kilométerekről érezni, ha valahol kecskebak van.

Bár a kecsketejet nagyjából mindenki szereti (nem csak finom, és pozitív élettani hatásai vannak, sőt laktózérzékenyek is fogyaszthatják), de a kecsketartással járó nehézségeket nem akarják felvállalni.

Érdekesség, hogy gombát egyik legelő állat sem fogyaszt. Semmilyen gombát nem esznek meg. Otthagyják, átmenetelnek rajta, de nem fogyasztanak belőle. Ugyanez igaz a mérgező virágokra, növényekre. Valahonnan tudják, hogy mit nem szabad elfogyasztaniuk. Úgy gondolom, hogy az emberben is megvolt valaha ez a tudás, de már régen kiveszett belőlünk.

Elkalandoztam a számvetéstől, térjünk vissza ahhoz a témához.

A fentiek szerint indult tehát a 2024 év. Amit pedig hozott:

• Első alkalommal fordult elő, hogy birkát vágtunk. És kóstoltunk. Ennek egyik oka, hogy egyetlen állatnak sikerült "gazdát találni" egész évben, így a teljes állományunk helyben maradt, a szaporulattal együtt. Jelenleg úgy 26 birka és 9 kecske van itt, de még vemhes több anya, tehát tovább nő majd az állomány. A most születő bárányokra valószínűleg lesz érdeklődés húsvétkor, de ilyen létszámot akkor sem engedhetünk meg magunknak.
• A szomszédaink a területalapú támogatás mellett a föld műveléséhez kapcsolódóan agrotámogatásokat is megpályázták. Ez azt jelenti, hogy kaszálják a földeket.
  Ennek több hatása van ránk: 1) Az állataink ki lettek tiltva mindenhonnan, ami a saját f9öldünk határán túl van, de ahol eddig legelhettek (a tulajdonosok tudtával és engedélyével). 2) A saját földünk fűtermelési képességéhez kell igazítanunk az állatállományunkat. Ez a patások számának nagyjából 80%-os csökkentését jelenti. 3) A saját kaszálásom módszerén változtatnom kell. Eddig egy alkalommal kaszáltam és gyűjtöttem a kaszálékot boglyákba. Ezentúl ezt tavasztól őszig folyamatosan csinálnom kell, hogy jobban ki tudjam használni a kisebb terület nyújtotta fűmennyiséget. 4) Kézi bálázódobozzal saját kis bálákat (inkább laza szerkezetű szénakockáknak nevezném) kell készítenem, az eddigieknél nagyobb mennyiségben. 5) Ami a méheket illeti, azok addig hordanak virágport, amíg van virág. A kaszálással ez végetér, és onnantól nem gyarapszik a kaptárakban a méz mennyisége, hanem éppenhogy csökkenésnek indul, mert a méhek táplálék híján elkezdik felélni a készleteiket. Korábban nem kaszáltak körülöttünk minden földet, ezután viszont igen. Ráadásul rákényszerülök a saját földünk kaszálására is. Emiatt a méhtartásunk - méztermelésünk valószínűleg csekély eredményt hoz majd. Legalábbis méhész szemmel csekély eredményt. Mert ha csak egyszer is pergetni tudunk az évben, az a saját mézfogyasztásunkat már bőven fedezi, sőt, jut a családnak is. Többet meg nem is várok, nekünk ez a célunk a méhekkel.
• Nyáron óriási rágcsálóinvázió volt nálunk. Mezei pockok ezrei lepték el a réteket. Pelék is voltak szép számmal. A rágcsáló invázió nagyjából fél éven át tombolt, és a csúcspontján még méretes patkányok is megjelentek. Néhány évente van ilyen csúcs a rágcsálók populációiban, ami azután összeomlik, és pár szerényebb év követi. Nálunk minden takarmány fémhordókban van - zsákokban tartani nem lehet, a rágcsálók pár óra alatt megtalálják, és még pár óra alatt széthordják, ami ehető. A nyulaknak, baromfinak adott ételre azonban rájártak. Bejutottak az ólakba, elhordták az etetők tartalmát. Odáig merészkedtek, hogy a gyámoltalan kisnyulakat, sőt a gyengébb felnőtt nyulakat is megtámadták, és szó szerint szétrágták őket. Elég horrorisztikus látvány, ami marad egy-egy ilyen támadás után. Próbáltunk csapdákkal védekezni (élvefogó), de csak nagy ritkán volt fogás: az első alkalom után megtanulták, hogy figyelmen kívül hagyják a csapdákat, és ezt a tudást láthatóan átadták az új generációknak is. (A rágcsálók kéthetente új generációt nevelnek.)
  Végül - szégyenlem, de nem volt más választás - véralvadásgátló irtószert tettünk ki nekik. Ez pár hét alatt hozott némi eredményt. A tömeges jelenlétüknek azonban végül a mezők kaszálása (csonkig...), és a hidegebb időszak vetett véget. A rágcsálók azonban nem pusztulnak ki a télen, sőt téli álmot sem alszanak. Ezrével láthatók a járataik most is a mezőkön. Ahogy a rovarok, úgy a rágcsálók is csak az enyhülésre várnak, és akkor újra tömegével kerülnek elő. Mert az alig-télnek ez is egy következménye: az új generációk mellett, azokkal egyidőben megjelennek majd az áttelelt kifejlett egyedek is.
• Minden évben kihívást jelent nekem a birkanyírás. Egy-egy kos súlya mázsa közelében van, és kicsit sem együttműködők. Test test elleni küzdelem a nyírás. Tavaly eltörte a legnagyobb kos a jobb mutatóujjam egyik ízületét (jó, csak ficam volt), és bő fél évig nem tudtam vele emelni, szorítani. Ezért is csak 2 vagy 3 birka lett megnyírva. Ez azt is jelenti, hogy idén annál többet kell sorra keríteni. Változtatok a technikán is, mert nem szép dolog, de bizony megbéklyózom a nyíráshoz az állatot. A béklyó olyan kötél, amivel keresztbe kötöm az első lábát az átellenes hátsóhoz, így megugrani vagy elszaladni nem tud. Ennyi már elég is lesz. Szerencse, hogy a birka nem harap. :)
• Mivel a szomszédos legelőkről ki lettünk tiltva, így év végén még befejeztem a gyalogkapunak a kialakítását, amin keresztül az egyik mezőre kiengedhetem a nyájat, ha pásztorkodni lesz kedvem. Idáig ezt nem csináltam, nem is értem rá, pedig kedvem lenne hozzá. Az állatok sem szokták a terelést, de majd megszokják. Úgyis csak rövid ideig lesz rá mód, mivel biztosan rám fognak szólni ezért is. Úgyhogy most mindhárom irányba van kapu a kerítéseken, csak éppen be lesznek zárva. De hát az ember addig nyújtózhat, amíg a takarója ér. És nekünk bizony kicsi takaróra futotta. Ennyi állathoz mérten legalábbis kicsire.
• Füstölésre nem került sor. Nem azért, mintha haszontalan dolog lenne, inkább csak nem jutott rá idő. Mert a füstölés foglalkozós, ottlevős tevékenység. Rá kell szánni az időt.
  Lett viszont más módja a tartósításnak, egy fagyasztóláda formájában. Sokáig nem akartam beszerezni, mivel így megintcsak függőségbe kerültünk, ezúttal a hálózati áramtól. De valahogy mégiscsak kell tudni tartósítani, és a sózás, vermelés ma már nem igazi megoldás. (A veremtől nehéz távol tartani az állati fosztogatókat. Gondolom az emberit is, bár arra eddig nem volt gondunk.) Mivel itt viszonylag gyakran van áramszünet - elég hozzá pár centis hóesés, vagy áztató eső, vagy viharos szél), ezért valós fenyegetés, hogy a fagyasztó leolvad. Márpedig nem azért neveljük és dolgozunk az állatokkal, hogy aztán az eredményt elvigye egy tartós áramszünet. (Tavaly volt az eddigi leghosszabb, 3 és fél napos, folyamatos áramkimaradás.) Ezért ide lett rendszeresítve a faház mellé egy aggregátor. A házfalra ipari áramcsatlakozót helyeztem, azon keresztül téli időben is bejut az aggregátor árama a házba, amikor szükséges. Egyszer már ezen a télen is szükség volt rá. Ez is az állattartáshoz tartozik, mert nem elég tartani, nevelni az állatot, hanem bizony hasznát szedni is szükséges. Azt a hasznot pedig meg is kell tudni tartani a felhasználásáig.

Nos, nagyjából ennyi a mi 2024-es évünk állattartási tevékenységek tekintetében. Talán nem sok, de egyrészt nem ezen volt a fókusz, másrészt több tekintetben (ólak, ragadozók támadásai) stabilizálódott a helyzetünk, és ez nagy előrelépést jelent a korábbi állapotokhoz képest.

Másoknak is 5-10 év kell ahhoz, hogy egy területen nulláról indulva gazdálkodást alakítsanak ki. Olyat, ami nagyobbrészt működőképes anélkül is, hogy kívülről folyamatosan újabb beruházásokat kívánna. Mi most érünk el ebbe az állapotba. Innen még sokat lehet fejlődni persze. De már nem arról szól az év minden hete, hogy küzdve az idővel, az elemekkel, a tapasztalatlansággal, az eszközök hiányával próbálunk valami működő rendszert kialakítani. Mert már megvan.

2025 az állattartásunk szempontjából jelentős változásokat hoz ugyan (főleg a legeltetett és kaszált területek jelentős zsugorodása révén), de mégis jó évnek ígérkezik. Kézben tartjuk a dolgokat végre, gazdálkodunk végre az állomány méretével, képessé váltunk szedni hasznait, és jut időnk egyébre is. Élvezni a dolgokat, mindenek előtt. :)

Ismét eltelt egy év. Márciusban lesz 5. éve, hogy a várost magam mögött hagyva a saját utamat járom. Ennek a formája számomra jelenleg egy birtok. Hogy kicsi-e vagy nagy, az megítélés, szükségletek és lehetőségek kérdése. 1.4 hektár számunkra éppen elég. Lehetne több is, de akkor a feladatok is még többen lennének. Márpedig feladatokból eddig is több volt, mint amivel elbírtunk.

Éppen ezért nem is szoktam újévi feladatlistát, vagy fogadalmakat tenni. Van anélkül is több, mint elég sorban álló feladat. És ez így van jól. A sok tennivaló és törekvés tartalommal tölti meg az életünket. Városlakó korom óta nem unatkoztam egy napot sem. :)

Mindig van mit változtatni, van miben fejlődni. A napló/blog írást például csúnyán elhanyagoltam. Pedig tanulságos lenne visszaolvasni a korábbi eseményeket. Sok mindent el is felejt az ember egy idő után. Vagyük csak azt az egyszerű példát, hogy nem jegyezzük fel, amikor egy állat megszületik, sem azt, hogy melyik szülőktől. Mert azt gondoljuk akkor, hogy erre úgyis emlékezni fogunk. Aztán persze nem emlékszünk. Anaplózásnak sokféle gyakorlati haszna is lenne.

Legyen ezért az, hogy az újév apropóján egy teljes hónapon át naplót vezetek a birtok történéseiről. Egylőre csak szövegesen, fényképek nélkül. Mert a fényképek rendszerezése, szerksztgetése volt az, ami miatt nem volt kedvem nekiállni a naplóírásnak. Most talán szívesebben ülök majd neki tudva, hogy csak szövegelnem kell. Aztán a folytatást majd meglátjuk.

Amit az alábbiakban leírok, az egy gondolatmenet. Nem akarom igazolni az abban szereplő állításokat, publikációkkal és forrásokkal alátámasztani, vagy bizonygatni bármit is. Mindenki azt gondol, amit akar.

5 évvel ezelőtt éreztem úgy, hogy a világ dolgai olyan irányba mozdulnak, ami gyökeres változásokat hoz. Öt év alatt megváltozott nagyjából minden. A társadalom, a közlekedés, a tanulás, a munkavégzés, a közmorál. Háborúk törtek ki és pusztítanak, túl vagyunk a modern kor első világpandémiáján. Nobel-díjat érdemelt a génmanipuláció legolcsóbb eszköze, a génszerkesztés. Aki ért hozzá, az erősen aggódik a mesterséges intelligenciának nevezett zsákbamacska kontrollálhatatlan térhódítása miatt. Benne vagyunk a sokadik gazdasági válságában.

Több minden változott meg 5 év alatt, mint előtte ötven év alatt. A legfőbb változás, amire szinte minden egyéb is visszavezethető: az éghajlat változása. Pontosabban a destabilizációja. Évről évre változnak az évszakok jellemzői. Jelenleg felmelegedés zajlik. Épp most hagytuk magunk mögött 2024. februárját - a valaha mért legenyhébb, sőt, legmelegebb februárt. A hónap minden napján melegrekord dőlt.

A bolygó általános felmelegedése mindenütt mérhető és érezhető. Millók menekülnek a kiszáradó vidékekről Afrikában, Indiában, Pakisztánban, Óceániában. De ez csak a kezdet. Százmilliók fognak útra kelni a biztos pusztulás elől. Az Amazonas környéke füves sztyepp lesz hamarosan – legfeljebb évtizedeken belül. Rosszabb esetben sivataggá válik.

Hová mennek azok a százmilliók, akik alól kirántja a talajt, a földet, a megélhetést, az otthont a klímaváltozás? Élhetőbb vidékekre. A néhai mérsékelt évövbe, ami időközben mediterrán éghajlatúvá vagy szubtrópusivá válik. Például Európa egy része, benne Magyarország területe az, ami élhető marad. Ez a föld persze már foglalt. A népvándorlást azonban megelőző korokban sem állította meg az, hogy a kinézett területen már vannak mások. Győz a többség. Össze lehet hasonlítani a számokat, az itt élő, egységesnek messze nevezhetők számát az ide induló tömegek számával. Elég ránézni az említett országok, kontinensek lakosságszámára.

Ezzel pedig nyugvópontra jut majd a folyamat? Aligha.

A felmelegedés átmeneti. Legfeljebb még pár évtizedig tart, talán addig sem. A sarkköri jég felolvadásával édesvíz áramlik az óceánokba. A melegedő északi és déli területek miatt csökken a hőmérséklet különbsége az egyenlítői vidékek és a sarkkörök között. Mindez együtt a fajsúlykülönbség csökkenése miatt a bolygó keringési hálózatainak összeomlását, leállását eredményezi. Leállnak az állandó uralkodó szelek az Egyenlítőtől a sarkkörök felé, és ugyanígy az óceáni áramlások.

A szelek máris elgyengültek, vagy leálltak. A Kárpát-medence uralkodó északnyugati széljárása például már a múlté. Az idő többségében déli szél fúj. Az északnyugati szelet a nagyvizek Észak-Atlanti áramlása mozgatta, de az is kifulladóban van.

Mi történik, amikor leállnak a lég- és vízáramlások a földrészek között? Akkor a Nap sugárzásának beesési szöge önmagában fogja meghatározni, hogy adott vidéken milyen lesz az éghajlat. Az Egyenlítő környékén állandósul az elviselhetetlen forróság és szárazság. Ember számára élhetetlenné válik az a vidék, az összes országával együtt. Emellett lesz egy viszonylag keskeny rész, valahol a Bak- és Rák-térítők mentén, ami élhető lesz. Ott ismét lesz négy évszak (a Föld tengelyének görbülete miatt). Azonban északabbra - már Észak-Magyarországtól kezdve - hosszú, fagyos telek lesznek, rövid, enyhe nyarakkal.

Mindez azt eredményezi majd, hogy a mezőgazdasági termelés gyakorlatilag összeomlik. Az összes trükkünk - műtrágyázás, precíziós mezőgazdaság, vertikális növénytermesztés, rovartelepek, mesterséges intelligencia stb. - kevés lesz ahhoz, hogy a már több, mint 8 milliárd embert ellássuk élelemmel. Ezt eddig is csak a műtrágyázás és az agrárium nehézgépesítése tette lehetővé. A földek kizsákmányolása és fizikai, kémiai, ökológiai erodálása azonban akkor is az élelmezési rendszer összeomlásához vezetne belátható időn belül, ha a klimatikus változások nem is léteznének.

Így tehát azt hozhatja a rövidtávú, 5-20 év alatt bekövetkező jövő, hogy hatalmas embertömegek áramlanak az élhetőbb területek, így Európa felé. Ez társadalmi és gazdasági roppanásokhoz vezet majd. Fokozódni fog a háborúskodás. Emellett a hozzáférhető élelmiszer csökkenésével tömegeknek nem lesz mit enniük. Semmilyen igazságos elv nem fog érvényesülni abban, ahogy a maradék erőforrásokat elosztják majd. Ez mindössze néhány (igen turbulens és erőszakos) év alatt az emberiség létszámának drasztikus csökkenéséhez vezet.

Mit tehet az, aki mindezt elhiszi? Van-e felkészülésre lehetőség? Egyáltalán mit jelent a felkészülés egy társadalmi, természeti, ökológiai, gazdasági összeomlásra?

Ezt most nem válaszolom meg. Akinek van rá ötlete, írja meg.
Nekem van. Egyszer majd le is írom. Most megelégszem annyival, hogy itt és most rögzítem: én szóltam.

Jelenleg ennyi ember él a földön egy webes kalkulátor szerint: 8,094,312,580
Meglátjuk, mennyi lesz ez a jövőben. A nem túl távoli jövőben.

Ha már sajtkészítéssel is foglalkozunk, akkor miért is ne készítenénk füstölt sajtot! 

A sajt füstölése napon belül elkészül.

A hús hidegfüstölése a 2 napos pácolást követő 2-3 napos feladat.

Tegye fel a kezét, aki emlékszik olyan évre, amikor a tél kellős közepén, januárban áradtak a folyók! Nem keverendő össze a jégzajlással: tavaszi áradásról beszélek, de télen! Ugye, hogy nem volt ilyen?

Most már van. Több hetes szűnni nem akaró esőzések után egyéb folyóink mellett a hozzánk közeli Ipoly is kiöntött a medréből.

Lakóházakat, településközponti utakat borított be a nagyjából 3 ℃ hőmérsékletű barna áradat. Embereknek, családoknak kellett elhagyniuk az otthonukat.

A víz pedig nem áll meg a küszöb előtt: a pincékben, majd a házakban is tönkretesz mindent: bútort, ruhát, elektromos gépeket. Sőt, maga a ház is károsodik. Nem csak tisztasági festésre lesz szükség nyáron, amikorra kiszáradnak a falak. Jó, ha addig össze nem roskad a ház.

Amikor ezt írom, akkor a mi pincénkben is térdig áll a víz. A kerítést több helyen alámosták a csermelyek. Az autó a kerékcsavarokig süppedt álltában a sárba. A házból kilépve a gumicsizmás lábam tocsogva lép ki a szutyokba. Mindez pedig nem völgyben, árokban történik, hanem fent a hegyen, annak is majdnem a gerincén. Itt nem pang a víz, hanem folyik, hömpölyög szünet nélkül, legalább 5 napja.

Hasonló áradás az Ipolyon 2010. májusában volt, akkor a tavaszi olvadás következtében. Most nyilvánvalóan más okokkal kellene magyarázni ezt a hatalmas csapadékmennyiséget. Ma országszerte 510 kilométeren van árvízvédelmi készültség a kelet-magyarországi folyókon. Ennél nem sokkal több folyószakaszunk van ezen a vidéken... Ezek közel felén már a legmagasabb a készültségi fokozat. Ez azt jelenti, hogy a folyók elhagyták a medrüket, vagy el fogják hagyni, és elöntenek mezőgazdasági területeket, utakat és településeket.

A Sajó és a Tarna teljes magyarországi szakaszán is elérte a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültséget a vízszint.
Az újabb esőzések miatt további vízszintemelkedés várható.

Jelenleg óránként 10 centimétert emelkedik a vízszint. Balassagyarmatnál az Ipoly vízhozama 101.5 m3 másodpercenként. Tehát több, mint 100 db IBC tartályt lehetne teletölteni vele, minden másodpercben. Ez a szám percről percre emelkedik. Ha most arra gondolunk, hogy egyáltalán nem kellene áradásnak lennie január közepén, se kicsinek se nagynak, akkor válik érthetővé, hogy ezek a számok mennyire nincsenek rendben.

A Hortobágyon töltésre épült a főút, mert régen, a Tisza és mellékfolyóinak szabályozása előtt még gyakori volt az árvíz. Az ország más részein azonban nem emelik meg az utakat.

Ipolytarnócon és más településeken kétségbeesett sietséggel pakolják a homokzsákokat. De a képeket nézve ez szélmalomharc: a víz erejével rögtönzött gátakkal szembeszállni gyönge próbálkozás. Az eső pedig nem áll el.

Somogy messze van innen, ott jobb még a helyzet, bár már csak pár napnyi haladékuk van:

Egy napot még kibír víz alatt a vetés, de négy-öt napot már nem, ha annyi eltelik, akkor annyi a gabonának és a repcének

– közölte Rengel László heresznyei polgármester.

A vetés nálunk már tönkre ment. két hete áll a mozgó víz alatt. Ez is a járulékos veszteségek hosszú listájára írható, az őszi földművelésre és a vetésre fordított erőfeszítésekkel együtt.

Majd meglátjuk, hogy a tavaly háromszorosára emelkedett búzaárak után a most odaveszett őszi búza hiányában mennyit fogunk fizetni a takarmányért, meg a kenyérért. Mert ez mindenki problémája lesz hamarosan, nem csak azoké, akik most a határban küzdenek.

Ilyen ez a tél helyetti sárévszak, állandósult özönvízzel tetézve. Ez az első a sorban, korábban ilyen még nem volt. Legközelebb már ez sem ér készületlenül. Nyáron építek majd újabb, emelt és beázás-mentesített bebújókat az állatoknak, és olyan bálatárolókat, amik vízátfolyások esetén is szárazon tudják tartani a takarmányt. Az idén először kipróbált boglya rakást rögvest el is felejthetem: a boglya áll ugyan, de alulról-felülről csuromvíz, abból már nem lehet majd etetni. A pince ki lesz ürítve, mást azzal nemigen tehetek, mert a talajvíz mindenképpen utat fog találni benne. Az összes épületet körbeárkolom. Lehet, hogy mindez nem sok, de az állatok megpróbáltatásait és az anyagi károkat nagymértékben enyhíti. Többet tenni az elemek ellen meg aligha lehet: a vizet, vagy épp a szárazságot megállítani nem tudom.

A fenti képek forrásai, amelyeken további tények olvashatók az áradásról:

• https://szegedma.hu/2023/01/meghokkento-dronfotok-keszultek-az-arado-ipolyrol
• https://www.nyugat.hu/cikk/igy_arad_a_sajo_es_az_ipoly
• https://magyarnemzet.hu/belfold/2023/01/csaladokat-kellett-kitelepiteni-az-aradasok-miatt-galeria
• https://index.hu/belfold/2023/01/20/arviz-aradas-arvizvedelmi-keszultseg-csapadek-eso-idojaras/

Közel másfél éve készült el az első saját sajtunk. Akkor ráadásul a saját kecskénk tejéből.

Ezúttal jóféle tehéntej volt az alapanyag, mégpedig sok: 12 liter.

40 dkg körüli súlyuk van, a szögletes dupla olyan nehéz.

Gomolyasajtok, azért nem hasonlítanak a trappistára - ennek ilyennek kell lennie. :)

A 12 liter tejből áldozatos munkából lett úgy 2 kg sajt. Plusz 8 liter savó, ami hasznos anyag: turmixban megdobja a napi fehérje bevitelt, kenyérsütésnél feldobja a búzafehérjét, és persze az állatok is szeretik: kutya, macska, meg bármi, aminek jut belőle. :)

Gyorsan rákerestem: egy 250 grammos gomolyasajt ismert hazai gyártótól a boltban (neten) most 1590 Ft. 2 kilónyi tehát 12 720 Ft. Plusz a szállítás (Ami akkor is plusz költség, ha magamnak autózom haza.)
A 12 liter tej beszerzése termelőtől 3800 Ft-ba került.

Anyagilag tehát egyértelműen megéri a házi sajtkészítés. A savót tekinthetjük ajándéknak. Dolgozni persze kellett vele, és az időráfordításnak és fáradozásnak is ára van, még ha nem is forintosítható. Azonban van itt még valami, amit figyelembe kell venni: érték az a tudás és képesség, amivel az ember magának tud élelmiszert előállítani.

Kecsketejünk még nincs, de szép reményeink szerint hamarosan lesz, hiszen a kecskék vemhesek. Akkor pedig már az alapanyag is háznál lesz a mindig friss, könnyű és finom házi sajthoz! Friss kenyérrel más nem is kell!

Több, mint 3 hetes szakadatlan esőzés után bekövetkezett az elkerülhetetlen: kiáradtak nem csak a folyók, de a patakok is. Sőt: spontán patakok százai jöttek létre. Napok óta megállás nélkül hömpölyög a víz, csobogók ezrei barázdálják a mezőket és az erdőkben sosem látott áradatokban dübörög a víz.

A képen nem patak látható: ez egy út, amin 3 napja változatlan intenzitással ömlik a csapadékvíz.

Nincs egy talpalatnyi föld, ami ne tocsogna a víztől. De a sár több helyen már fogyóban van: a víz mindent elmos,  avart, humuszos talajt is - csak a sziklák és kövek maradnak hátra.

Az állatok szenvedik meg leginkább ezt az ítéletidőt. A háztáji és az erdei állatok egyaránt. Nincs hová lefeküdjenek pihenni, és nincs hol megszáradniuk. Átázva, csapzott és sáros bundában szenvedik át a néhány fokos heteket. A patáik már régen fellágyultak az állandó áztatástól, sérülékenyek, és bármikor begyulladhatnak. Ez náluk végzetes is lehet. A fertőzésekről nem is beszélve. De a madarak sincsenek sokkal jobb helyzetben. A víz elől nincs hová bújni, csak az embernek.

Ami a méheimet illeti: ezekben a napokban mind elpusztultak. A csalóka meleg, virágzás nélkül, vég nélküli esőkkel erőforrásaik felélésére vette rá őket, idejekorán. Ők már nem élik meg az előttünk álló fura tavaszt. Nem a télbe pusztultak bele, hanem annak hiányába.